Kategória: űrkutatás
Létezhetnek olyan organizmusok, melyek akár ma is elélnének a Vörös bolygón.
Bizonyítékot találtak rá, hogy oxigén molekulák milliárdjai találhatóak időnként a Hold légkörében, rendszeres időközönként. A forrást is meglelték, amit először el sem akartak hinni.
A Hubble-állandót újra megmérték, most sokkal precízebb módszerekkel, amivel részletesebb képet kaphatunk az univerzum tágulásának folyamatairól.
1967. január 27-én tragikus esemény következtében egy Földön történt gyakorlat közben tűz ütött ki az űrhajóban, és a három bent lévő asztronauta halálra égett. Az eset körül még azóta is rengeteg a rejtély.
Elképesztő, szemet és lelket megigéző napfelkelte az űrben az ISS fedélzetéről.
Bámulatos számítógépes animáció arról, hogy 1969-ben hogyan is landolt az Apollo 11 a Holdon.
Az Epoch névre hallgató, zenés animált rövidfilm egy lassan haladó űrszonda szemszögéből mutatja be Naprendszerünket. Hihetetlen látványorgiában lesz részed!
Csillagászati jelentőségű esemény kezdeti állapotát sikerült megörökíteni.
A NASA egy videóban mutatta meg, hogy milyen lesz majd a távoli jövőben a Plútó felszínén landolni.
Egyes Földi mikrobák 21 napig is képesek lennének túlélni a Marson.