Borzalmas tragédia rázta meg az országot, és most mindenki erről beszél! Szerinted mi lenne a megfelelő büntetés?
Mára az egész országban elterjedt a hír, a rádióból és a tévéből is ez folyik. Egy 8 éves kislány tragikus haláláról hallatott magáról a média.
Azóta pedig megvan a feltételezett elkövető is, akit csak Ferikének neveznek.
Forrás: Index
Sőt, híre ment annak, hogy egy másik, korábban eltűnt lányt találtak a fiúnál, aki még életben volt, így az sem kizárható, hogy egy olyan elkövetővel van dolga a rendőröknek és a hatóságoknak, aki renitens visszaeső, és aki talán már korábban is ölhetett embert, vagy erőszakoskodhatott.
Az ügy azért rázta fel az egész országot, mert brutálisan kegyetlen tett volt, és soha nem volt erre példa a környéken, a Sóly nevű kisvárosban.
Az eltűnt nyolcéves kislányt sokan látták a faluban rollerezni, néha egyedül elgurult a fagyizóba, volt aki szerint cserfes, volt, aki inkább hallgatagnak írta le. Veszprémben tanult egy speciális általános iskolában, ide a megyeszékhelyen dolgozó szülei vitték minden nap.
A nagyobbik, 13 éves testvér Hajmáskérre jár iskolába.
Ez azért fontos, mert a két kilométerre lévő Hajmáskéren él az a 15 éves fiú is, akit a rendőrség őrizetbe vett, két évvel ezelőtt a fiúk osztálytársak is voltak. Felszínes barátságban voltak, gyakran látták őket a falubeliek hármasban.
Van, aki szerint a gyerekek a szokásosnál talán kicsit szabadabban jártak el otthonról, de mindenki jóravaló, dolgos embereknek írta le a szülőket, a gyerekek nem voltak elhanyagoltak.
Pénteken a gyanúsított fiú elment a testvérpárhoz, de ezúttal a nagyobbik fiú nélkül, csak a kislány ment le vele a focipályára, erről szólt az apjának is. Aki fél órával azután kezdte el keresni a lányt, miután a testvér sem találta őket a focipályánál. Két órával később értesítették a rendőrséget.
Ezután kutatta a falu is, és találtak rá a véres ruhákra Sédnél, túl a 8-as út építkezése után vitatható szabályossággal ideiglenesen lerakott, azóta gazzal benőtt sittdombon.
„Mi a sajtóból többet tudunk, mint a rendőrségtől” – mondták a kislány szülei, akik csak kedden mehetnek azonosításra. „De az is lehet, hogy nem ő az” – mondta a tragédiával együtt is rendkívül összeszedett édesanya. A rendőrség ugyanis állítása szerint nekik azt mondta, hogy a hajmáskéri fiú otthonában volt egy másik nyolc éves kislány, aki sajátjaként nevezte meg az eltűnt kislány édesanyját és bátyját.
De ezt a kislányt egyelőre szintén nem láthatták a szülők, így nem világos, kiről lehet szó. Nem tudott erről semmit a gyermekpszichológus által, a szülők nélkül meghallgatott báty sem, akitől a rendőrség tudja, hogy húga a hajmáskéri fiúval ment le a focipályára.
A közelben lévő, máskor gyerekekkel teli játszótér, focipálya vasárnap délelőtt üres volt. Van, aki csak a napra fogta, de mások azt mondták, ők sem engedik most ki a gyereküket a játszótérre, ahogy korábban. Várnak, hogy kiderüljön, megvan-e a gyilkos.
Éjszaka elindultunk a folyóparton, kifelé Hajmáskér irányába. Számos rendőr volt a környéken, helikopter is körözött. Egyszer csak a sötétben véres dolgokra bukkantam – idézte fel zaklatottan Gyula, aki megtalálta a lány testét.
– Az egyik a kislány cipője volt, a másik egy kő, és még több vérfoltot is találtam. A ruháit állítólag a folyóból halászták ki. Úgy tudom, a kislány kezeit hátrakötözték, a nyakában hurok volt, a fejét pedig szó szerint szétverték – mondta a férfi, aki szintén úgy értesült, hogy már rendőrkézen van a gyanúsított.
OSZD MEG másokkal is!