​Teljes szétesés a baloldalon: a lista első három helyezettje már elmenekült

2022. április 6., szerda




Teljesen nevetségessé tette magát a baloldal azzal, hogy az országos listájuk első három helyezettje (Márki-Zay Péter, Gyurcsányné és Karácsony Gergely) nem ül be az országgyűlésbe. Így a saját pártját teljesen lenullázó Jakab Péter lépett elő az első helyre, annak a pártnak az elnöke, amely egyedüliként egyetlen körzetet sem tudott megnyerni. Második az a Fekete-Győr András, akinek már az előválasztáson sikerült megbuknia.

Márki-Zay Péter bejelentette a hódmezővásárhelyi tévében, hogy nem ül be a parlamentbe, marad polgármester. A döntés a katasztrofális választási vereség után várható volt; Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter a választás után azonnal megalázta Márki-Zayt, aki nyilvánvalóan fél tőlük. Így az a nevetséges helyzet állt elő, hogy miután Karácsony Gergely főpolgármester marad, Gyurcsányné meg EP-képviselő, így a baloldali lista első három helyezettje nem ül be a parlamentbe, ami egészen sajátos helyzet (persze, Márki-Zay minden nap mást mond, tehát még néhányszor változhat a véleménye).

Így pedig a baloldali lista negyedik helyezettje, Jakab Péter lépett elő az első helyre.

JAKAB LEGFŐBB TELJESÍTMÉNYE, HOGY TELJESEN SZÉTVERTE A JOBBIKOT, A PÁRT EGYETLEN SZAVAZÓT SEM TUDOTT A BALOLDALI ÖSSZEFOGÁSNAK SZÁLLÍTANI.

Korábbi szavazóinak jelentős része a Mi Hazánk mozgalomhoz menekült, amely így be is jutott a parlamentbe. Mindezek mellett a Jobbik elnöke csúfosan leszerepelt a tavaly tartott Gyurcsány-show-ban. Ráadásul a Jobbik egyetlen körzetben sem tudott nyerni, még azt a Dunaújvárost is sikerült elveszíteniük, amelyet négy éve még összefogás nélkül is megnyertek. Ezzel a Jobbik lett az egyetlen párt, amelyik nem nyert egyetlen egyéni mandátumot sem.

Még ennél is nevetségesebb, hogy a "második" helyezett Fekete-Győr András, bukott Momentum-elnök lett. Fekete-Győr legfőbb teljesítménye, hogy a tavalyi Gyurcsány-show-ban csupán háromszázaléknyi voksot kapott, és már akkor meg tudott bukni, amikor a választási kampány még el sem kezdődött.


Megtekintések száma: 3279





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet