Teljesen eltűnnek a nagy ragadozók a Földről: hamarosan mi jövünk?

2017. július 17., hétfő




A világ nagy ragadozói a kihalás szélén vannak. Az élőhelyeiket mára már nagyrészt elvesztették, és a legfrissebb felmérések szerint 90%-ban zsugorodott a territóriumuk.

Ez azt jelenti egyúttal, hogy mindössze néhány éven, évtizeden belül kipusztulhatnak, méghozzá véglegesen.

A BBC cikke is azt állítja, hogy nagyon nagy a baj.

Sokkal gyorsabban tűnnek el az állatok a Földről, mint eddig gondolták, és nem kizárt, hogy a nagy hatodik fajkihalási hullám valójában néhány évtizedre van tőlünk.

Legalábbis a vége, mert a kétezres éveket követően ez a kihalási hullám már rég elkezdődött.

Közel 20 év alatt nem csak az állatok élőhelyei csökkenek drasztikusan, de maga a populáció is.

A világ nagyobb testű ragadozói közül is sok a kihalás szélén van. A tigris,

  • az oroszlán,
  • az afrikai gepárd,
  • az afrikai vadkutya,
  • az etióp farkas és a
  • vörös farkas

mind veszélybe kerültek, mivel az emberek – lakók és gazdálkodók – kiszorították őket élőhelyeikről. Az etióp farkasok nagyjából teljes egészében elbukták élőhelyeiket, de a tigrisek korábbi élőhelyének 95 százaléka sem érintetlen már.

Az általunk tanulmányozott 25 nagy ragadozó 60 százaléka, 15 faj történelmi élőhelyének több mint felét veszítette el.

Már a visszatelepítés sem biztos, hogy szóba jöhet, és túlságosan lassú lenne a regeneráció, és a populáció növekedésnek indulása.

Az a helyzet, hogy alaposan helybenhagytuk a bolygót, és a hatodik fajkihalásnak nagy valószínűséggel az ember az oka.

Az utóbbi 550 millió évben legalább öt nagy kihallási hullám söpört végig az organizmusokon, de kétségkívül a mostani a legnagyobb és leggyorsabb.

Számos emlősfaj, amely egy-két évtizede még relatív biztonságban volt, ma már veszélyeztetett. A gepárd, az orangután, az oroszlán, a tobzoska és a zsiráf populációjának tömeges méretű csökkenését lehet tapasztalni a többi faj mellett.

Nem lehetnek illúzióink a következő évtizedeket illetően: minden jel arra utal, hogy még erőteljesebben pusztítani fogjuk a biológiai sokszínűséget.

A tudósok az állatfajok kihalására általános magyarázatokat adnak: az ember pusztítja az élőhelyüket, túlvadássza őket, jelentősen változik a földi klíma.

A végeredményen azonban semmi sem változtat.

Már csak az a nagy kérdés, hogy vajon mi leszünk-e a következő faj, mely végleg kihal, és ki lesz az, aki utoljára lekapcsolja a villanyt...

OSZD MEG másokkal is!

katasztrófa tudomány tömeges kihalás biológia kataklizma


Megtekintések száma: 73932





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet