Tényleg felfalhatja a világot az emberiségre leselkedő egyik legnagyobb fenyegetés?

2017. március 29., szerda




Megvan az esélye annak, hogy leállítja az emberi szaporodást.

Nagyon sok szakember aggódik a Zika-vírus terjedése, és megfékezésének problémái miatt. Egyes orvosok odáig mentek, hogy azt mondták, hogy sokkal veszélyesebb lehet, mint az Ebola.

Hosszabb távon ugyanis elképzelhető, hogy az emberiség legnagyobb fenyegetésévé nőheti ki magát.

Az Egészségügyi Világszervezet - WHO - több magas beosztású egészségügyi szakembere is úgy gondolja, hogy a magzatokban súlyos elváltozásokat – komoly értelmi akadályozottsággal együtt járó kóros kisfejűséget – okozó Zika-vírus nagyobb egészségügyi kockázatot jelent a világ lakossága számára, mint bármilyen eddigi vírus akár az Ebola vírus.

A kutatók szerint nem kizárt még az sem, hogy globális meddőséget okozhat.

Bár egy csatát megnyertünk azzal, hogy állítólag kifejlesztettek egy Zika-vírus elleni oltást, mely hatékonynak bizonyul, a háborút nem nyertük meg.

Manapság a vírusok rendkívüli gyorsasággal mutálódnak. Elég, ha a Zika-vírus valami sokkal gyorsabban terjedő variációja megjelenik, ami mondjuk légi úton fertőz, és máris férfiak milliói válhatnak akár teljesen meddővé napok, hetek leforgása alatt.

Egy új vakcina kifejlesztése pedig hónapokba telhetne. Vagyis ez azt jelenti, hogy mire meglenne a vakcina rá, már a Föld lakosságának 80%-a szaporodásképtelen lenne.

Korábban csak a kisfejűséggel és a lázzal hozták tagadhatatlan kapcsolatba a vírust, mára azonban kiderült egy ennél még sokkal aggasztóbb tulajdonsága is: képes meddőséget okozni.

Egereken végeztek kísértete a Zika-vírus kivonatának segítségével. Az egeret megfertőzését követően azt vizsgálták, milyen hatással van még az állatok szervezetére a vírus.

A különféle megfigyelések alátámasztották, hogy a fertőzött állatok heréi összezsugorodtak, csökkent a nemi hormonok termelése, és nagymértékben romlott a termékenységük, gyakorlatilag meddőé váltak.

Fontos tény, hogy a működni látszó Zika-elleni oltást egereken tesztelték, és nem 100%, hogy emberen is működne. Ráadásul lehetetlen letesztelni.

Az igazi probléma ugyanis az, hogy a vakcinát terhes nőkön kellene tesztelni, ami gyakorlati és etikai rémálom.

Az egereknél kimutatott hatás komoly eséllyel meddővé teheti a férfiakat. Ez még a jövő kérdése, de sajnos nagyon is megvalósulhat az a forgatókönyv, amitől annyira tartanak a tudósok.

OSZD MEG másokkal is!

egészség betegség betegségek világjárvány


Megtekintések száma: 56891





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet