Tényleg rákkeltő a mindenki által fogyasztott termék: a világszervezet kimondta!

2019. szeptember 30., hétfő




Hivatalos: rákkeltők a vörös húsok,a virslit pedig elfelejthetjük

Vagyis kimondták: legalább olyan rákkeltőek a felvágottak, virslik, parizerek és szalámik, mintha dohányoznánk vagy alkoholt innánk.

A WHO azt is kimondta, hogy a virslik lényegében egyáltalán nem javasoltak emberi fogyasztásra, de a feldolgozott többi vörös húsból is napi 50 gramm a maximum, amit biztonsággal meg lehet enni.

Ez azt jelenti a gyakorlatban hogy első számú rákkockázatként kezelik, vagyis erősen karcinogén anyagok vannak ezekben a termékekben.

Már korábban, a kétezres évek eleje óta vannak arra irányuló kutatások, melyek kapcsolatot mutattak ki a rákos megbetegedések és a vörös feldolgozott húsok fogyasztása között.

Azonban éveken át hallgattak róla, elnyomták ezeket az eredményeket és a fiók mélyére süllyesztették.

Senkinek nem állt ugyanis érdekében tönkretenni a komplett húsipart, melynek az olcsó és gyors előállítás miatt egyszerűen szüksége volt az olyan eljárásokra, amikkel ezek a sejtmérgeket tartalmazó hústermékek készülnek.

Elhallgatott ügyek, a profit mindenek felett

Tömegtermelés zajlik hatalmas gyárakban, szintetikus hozzávalókkal, és a hús már nem is klasszikus értelemben vett hús.

Ezért pedig nem csoda, hogy a ragasztott felvágottak, rákkeltő párizsik és hozzájuk hasonlók tömegével termelik ki a rákot a modern társadalomból.

A háztáji vörös húsok fogyasztása nem jelent egészségügyi kockázatot - állítják a szakértők.

OSZD MEG másokkal is!

egészség életmód rákkeltő


Megtekintések száma: 48608





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet