Sokan mondják, de vajon pontosan mi az igazság az egész mögött?
Ha szereted a pirítóst, vagy az egyéb, pirított dolgokat, akkor ezt a cikket feltétlenül olvasd végig, mert lehet, hogy eddig komoly veszélynek tetted ki magad.
Arról van szó ugyanis, hogy régóta ismeretes a mondás, miszerint a túlságosan megpirított kenyér – vagy pirítós – hosszabb távon daganatos megbetegedéseket képes előidézni a szervezetünkben. Eleinte csak mondogatták az emberek, és szép lassan beivódott a köztudatba, majd el lett felejtve.
Pedig ma ez az egész igazabbnak tűnik, mint bármikor. Arról van szó ugyanis, hogy a túlságosan megégetett kenyér valóban kimutathatóan növelheti a rák kialakulásának kockázatát, de ez nem csak a kenyérrel van így.
Megvan ennek ugyanis a tudományos bizonyítéka, melynek senki sem fog örülni, aki eddig enyhén odaégette szándékosan a reggelit, mert úgy finomabbnak találta.
Miről is van pontosan szó? Ehhez az egészhez meg kell ismernünk először is az akrilamidot.
Az akrilamid egy vízben jól oldódó, szerves vegyület, amely akkor alakul ki, amikor szénhidrát-tartalmú ételt sokáig magas hőfoknak teszünk ki. Mesterségesen is elő lehet állítani aszparaginsav és cukor reakciójával, az így keletkezett anyagot festékek, műanyagok, ragasztók, pelenkák gyártásánál használják.
Sokáig nem tudtunk többet erről, és csak 2002-ben jött egy újabb áttörés. Ekkor ugyanis svéd kutatók rájöttek, hogy ez még egyes élelmiszerekben is előfordulhat, méghozzá igen nagy mennyiségben.
Nem minden élelmiszer tartalmazza, de a vizsgálatok alapján a legtöbb szénhidráttartalmú ételben benne van, így amikor azokat sokáig sütjük, vagy túl magas hőfokon kezeljük, akkor létrejön.
A folyamat nagyon hasonlít más, ezzel megegyező folyamatokra, amiket korábba megfigyeltek.
Olyannyira, hogy ugyanazok az anyagok alakulnak át, mint a mesterséges előállítás alatt, vagyis a cukrok és a különböző aminosavak reakciója során keletkezik nagyobb mennyiségben akrilamid.
A folyamat végén pedig egyszerűen megbarnul, vagy megfeketedik az étel felülete.
A felületi elszíneződés mellett enyhén ugyan, de az étel belső szerkezete és az íze is megváltozik ennek következtében.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság alig két éve adott ki hivatalos véleményt az élelmiszerekben előforduló akrilamidról.
Állatkísérletekre hivatkoznak, kiderült ugyanis az évek alatt, hogy az akrilamid génmutációkat és tumorokat okoz. A bevitt akrilamid megnövelte ezek kialakulásának kockázatát patkányokban és egerekben.
A szervezetbe elfogyasztása után gyorsan bejut, és az emésztőrendszeren keresztülhaladva átalakul, és különféle génmutációkat, és tumorokat idézhet elő.
Ez olyannyira komoly gyanújuk volt a kutatóknak, hogy éveket áldoztak arra, hogy vizsgálják a hatásait. Amikor közzétették az eredményeket, azok nagyon riasztóak voltak.
Rengeteg kísérleti egeren tesztelték az akrilamidot, és mindegyikben idővel komoly tumorok keletkeztek.
Ami még aggasztóbb volt, hogy kiderült, hogy sok olyan ételben is benne van az akrilamid, amit előszeretettel sütnek túl, vagy sütnek meg.
A felnőtteknél a krumpli, kávé, chipsek, kekszek és kenyerek, a gyerekeknél a sült krumpli a legnagyobb beviteli forrás.
Nagyon nehéz ma eltávolítani teljesen az emberi étrendből, ezért sok kutató a fokozott veszély miatt ezt tartja többek között a rákos megbetegedések fő okának az olyan embereknél, akik sohasem dohányoztak.
Legjobban úgy lehet elkerülni a bajt, ha ne eszünk túlsütött, égett kenyeret, és egyéb magas szénhidráttartalmú ételeket, és teljes étrend, és életmód váltást viszünk véghez.
A hatóságok az elmúlt években egyre inkább figyelnek az akrilamid szintre, és hogy az ne lépje túl a megengedett mértéket, azonban összességében még így is káros hatásúak lehetnek, ha nem jól készítjük el magunknak az ételt.