Téridő hasadékba csúszott utazó?

2017. március 27., hétfő




Egy repülőgép baleset nyomán elképesztő felfedezést tettek a kiérkező helyszínelők.

Hihetetlen esetről számoltak be a külföldi média magazinjai és weboldalai. Egy Michigan mellett bekövetkezett repülőgép katasztrófa megdöbbentő csavarral zárult.

Többen látták, amint egy kis magánrepülő a földnek csapódott, és az emberek azonnal értesítették is a mentőket és a hatóságokat.

Ahogy azt sejteni lehetett, az ilyen eseteket ritkán élik túl a gépben utazók, de az előzetes hírek szerint a gépen csak maga a pilóta tartózkodott. Igen ám,. de amikor a helyszínre érkeztek az alakulatok, megdöbbentek.

Ugyanis a pilóta nem volt sehol.

Ezt úgy kell érteni, hogy ténylegesen sehol sem találták, még a holttestét sem, már ha egyáltalán meghalt, de ha életben maradt volna, akkor pedig rövidesen felbukkant volna a balesetet követően.

A Cessna típusú gép romokban volt, és nem maradt meg túl sok belőle. A férfiról semmi hír, és olyan, mintha egyszerűen még a levegőben valahogy felszívódott volna.

Az eset furcsasága kapcsán kaptak aztán szárnyra azok a különféle összeesküvés elméletek, miszerint a férfi teste valójában azért nem került elő, mert a repülőgépen utazva, annak zuhanásakor egy téridő hasadékba csúszott.

Ez a téridő hasadék egy kitalált fogalom ugyan, de így lehet leghegyszerűbben körbeírni az elmélet hívei szerint azt, hogy valaki kiesik az adott tér adott idejéből. Talán felbukkant egy párhuzamos világban, és idősíkban, talán csak a téridő közti világban rekedt, vagy dematerializálódott.

Lehetséges, hogy ő maga túlélte az egészet, és most tovább éli az életét, de nem ebben a valóságban.

A szkeptikusok szerint azonban más magyarázat is létezik a pilóta állítólagos eltűnésére. Mégpedig az, hogy a gépet valójában a kezdetektől távirányítással manőverezték. Ha így van, akkor azonban a távvezérlő illető még mindig nem jelentkezett, hogy ő volt a ludas, akinek köszönhetően lezuhant a gép.

Egy másik hasonlóan ésszerű teória az lehet, hogy a pilóta robotpilótára kapcsolta a gépét, majd kiugrott a Superior-tó felett, és becsapódáskor a nagy erőktől és a magasságtól szörnyethalt, teste pedig elmeült a tóban.

A harmadik lehetőség már megint némi összeesküvést sző bele a dolgokba: szerintük a testet talán elvitték a hatóságok, vagy valaki, mielőtt a mentőalakulatok kiértek volna.

Ebben az esetben azonban senki sem érti, mi lehetett volna erre az indíték.

A nagy kérdés tehát az, hogy vajon párhuzamos dimenziók, téridő hasadások bizonyítékaként él majd ez az eset, vagy van rá egy ésszerű, logikus magyarázat?

érdekes érdekesség összeesküvés


Megtekintések száma: 20005





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet