Terjed a titokzatos kínai koronavírus, már halálos áldozatok is vannak, Japánban is megjelent a vírus!

2020. január 16., csütörtök




Csak egy lépésre vagyunk az emberről-emberre terjedő mutáns változattól

– állítják a kutatók a SARS szerű koronavírusról.

Hirdetés

Egy újfajta koronavírusról van szó, melyről már most úgy tartják, hogy a 21. század spanyolnáthája válhat belőle.

Különösen akkor, ha ugyanolyan hanyag módon kezelik a hatóságok, mint a 2002-2004-es SARS vírus terjedését.

A koronavírusok légzőszervi és hastáji megbetegedéseket okozhatnak, és cseppfertőzéssel terjedhetnek.

Az atípusos tüdőgyulladás (SARS), illetve a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) okozói is koronavírusok, de a vuhani egészségügyi hatóságok leszögezték: a mostani megbetegedések esetében nem a fentiek valamelyikéről van szó.



Bár a vírust ügyesen karanténban tartják Vuhanban, a thaiföldihez hasonló esetek előfordulhatnak később is, hiszen nincs például repülési tilalom azoknál, akik a városban jártak.

A kínai kormány megosztotta a vírus génszekvenálási adatait más országokkal, hogy azok is hatékonyan tudjanak fellépni ellene.

Az előzetes vizsgálatok szerint a vírus egy halpiacon jelenhetett meg először, majd cseppfertőzéssel terjedt tovább.

Egyelőre emberről-emberre még nem terjed, de ez már csak egyetlen mutáción múlik – az pedig nagy valószínűséggel vagy be fog következni, vagy már be is következett, csak nem tudnak róla a hatóságok.

A WHO – Egészségügyi Világszervezet – fokozott figyelemmel tartja a vírusról érkező híreket és információkat.

Hirdetés

Főleg azért, mert a vírusnak már halálos áldozata is van.

Először egy 61 éves tüdőbeteg férfi halt bele nem rég Kínában a fertőzésbe.

A Japánban azonosított 31 éves beteg Január 6-án tért vissza Japánba, előtte Kínában volt, ahonnan kirobbant a vírus.

Úgy tudni, hogy Vuhanban többtucatnyian betegedtek meg a kórokozótól.

ha a vírus valóban mutálódik és emberről emberre fog terjedni, annak beláthatatlan következményei lesznek. 

OSZD MEg másokkal is!

vírusok világjárvány járványok


Megtekintések száma: 40745





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet