Terorrtámadás Bécsben: több halott és helyszín!

2020. november 3., kedd




Hivatalos rendőrségi közlések szerint négy polgári személy meghalt, többen pedig megsebesültek, amikor merénylők hétfő este tüzet nyitottak Bécs első kerületében, a Seitenstettengassén fekvő központi zsinagógánál. Hat helyszínen hajtottak végre támadást, egy támadót rendőrök lőttek le. Öt merénylőt őrizetbe vettek, több másikat pedig még keresnek. A bevetés még mindig tart, a rendőrség különleges egységei folytatják a hajtóvadászatot a merénylők után. Éjjel egyre egyetlen terrorista maradt szökésben.

A bécsi rendőrség először egy halottról tett bejelentést a Twitteren, Michael Ludwig főpolgármester kedd hajnali két óra után közölte, hogy egy második civil, egy nő a kórházban belehalt a fegyvergolyó okozta sérüléseibe. Karl Nehammer belügyminiszter kedd reggel hat órai sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy három polgári személy életét követelte a merényletsorozat, aztán bejelentést tett egy negyedik halottról is. Két nőről és két férfiról van szó, akik közül hárman kórházba szállítás után vesztették életüket. A lelőtt terrorista az Iszlám Állam híve volt.

Gerhard Pürstl bécsi rendőrfőnök ehhez a maga részéről annyit fűzött hozzá, hogy a merénylőt körülbelül kilenc perccel az első lövések eldördülése után likvidálták. Összesen hét rendőr nyitott tüzet rá, és már házkutatást tartottak a lakásán. Mást a kilétéről taktikai okokból egyelőre nem árultak el. Arról, hogy a szökésben lévő merénylőt sikerült-e elkapni, a sajtótájékoztatón nem sok minden derült ki azonkívül, hogy egész éjszaka folyt a hajtóvadászat utána.

Michael Ludwig bécsi főpolgármester szerint a lelőtt merénylő robbanóövet viselhetett, később azonban a politikus arról tett bejelentést, hogy a robbanóöv kamu volt, de a terroristánál machetét és egy kézi lőfegyvert is találtak.

A merényletsorozat hat helyszíne

SALZGRIES, MORZINPLATZ, SEITENSTÄTTENGASSE, FLEISCHMARKT (A HÚSPIAC), BAUERNMARKT (A GAZDAPIAC), GRABEN (A KÖZPONTI SÉTÁLÓUTCA).

volt. A közösségi médiában ugyan még a Stadtparknál történt lövöldözésről is szó volt, de ez egyelőre nem nyert bizonyságot. Mind a hat helyszín Bécs I. kerületében fekszik, a MeinBezirk térképre tette őket.

Az osztrák belügyminiszter már hétfő este megerősítette, hogy terrortámadás történt, kedden éjjel egykor kezdődött sajtótájékoztatóján pedig elárulta, hogy már csak egy merénylő van szökésben. Holnap Bécsben zárva tartanak az iskolák, a diákok hiányzását igazoltnak tekintik. Lehetőség szerint munkába se menjen senki – kérte a tárca vezetője, hangoztatva, hogy a belvárost mindenképpen kerülni kell.

Bécsben ezer rendőrt mozgósítottak a merényletsorozat miatt, a fővárosba vezényeltek alsó-ausztriai és burgenlandi rendőröket is.

Forrás: Index


Megtekintések száma: 6023





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet