Terroristákhoz kerülnek a szíriába áramló humanitárius segélyek: ez az évszázad egyik legnagyobb botránya lehet!

2018. szeptember 30., vasárnap




Bizarr játszma zajlik a színfalak mögötti szereplők között...

Terroristákhoz kerülhettek a Szíriának szánt humanitárius segélyek és támogatások Európából, mivel olyan módon jutottak el a háborús övezetbe, amely a nyomon követést egy idő után már nem tette lehetővé 

– mondta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Speidl Bianka szerint terrorcsoportok humanitárius fedőszerveiről is csak utólag derült ki sokszor, hogy kihez tartoznak. 

Ennek ellenére – mint mondta – az érintett európai államokat felelősség terheli a helyzet elmérgesedéséért, hiszen tisztában voltak azzal, hogy a segélyek nem feltétlenül a rendeltetési helyükre jutnak el.

Franciaországnak például valószínűleg fontosabb volt segíteni a kormányzó rezsim megdöntését, hiszen attól hasznot és hozzáférést remélt a szíriai erőforrásokhoz 

– tette hozzá.

Megjegyezte, hogy Párizsból 250 millió euró támogatás érkezhetett ilyen módon, de értesülések szerint Hollandia és Németország is érintett lehet az ügyben.

OSZD MEG másokkal


Megtekintések száma: 7730





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet