Teslához vezethetnek vissza a HAARP szálai – rájött, hogyan nyerhet végtelen energiát az éterből?

2017. május 17., szerda




Nikola Tesla legnagyobb felfedezése lehetett. Az FBI rátette a kezét, és időjárás befolyásoló fegyvert csináltak belőle?

Nikola Tesla még korunkban is az egyik legnagyobb elmének számít. Olyan komplex megoldásokkal dolgozott, olyan összetett és érdekes eléletei voltak, melyek miatt igazi formabontó alak volt.

Nem véletlen, hogy az amerikai titkosszolgálatok - a Pentagon pénzelésével - rendkívül nagy érdeklődést mutattak Tesla találmányai iránt.

Hamar a látókörükbe került, ugyanis olyan technológiákat is papírra vetett, melyek akár fegyverként is használhatóak, így az amerikai hadseregnek kifejezetten jól jött volna, szintúgy az amerikai kormányzatnak.

Mindemellett két legyet üthettek volna egycsapásra: ha ráteszik Tesla terveire a kezüket, nem valósul meg a tudós szabadenergia projektje, így nem veszélyezteti az az energetikai cégeket az országban, valamint titkos szuperfegyvert tudnak alkotni belőle.

Tesla ugyanis több olyan technológiát alkotott meg, melyke segítségével hihetetlen dolgokra volt képes. Sőt, állítólag ezeket a technológiákat kombinálni tudta.

Egyik legnagyobb felfedezése az volt, amikor rájöttm, hogy az éterből energiát tud magának kivonni, kinyerni. És ez még nem minden. Az energiát "deriválva" az anyagból és a végtelen energiából - melyhez ily módon hozzájutott - bármit étre tudott hozni.

Léteznek olyan elméleti síkon felvetett jegyzetei, melyek alapján azt is kivitelezni tudta volna, hogy ezzel az energiával a Föld méreteit növelni, vagy csökkenteni tudta volna.

Azonban ezzel soha nem kísérletezett, mivel túlságosa veszélyesnek találta, ezért még a jegyzeteinek erre vonatkozó egy részét is megsemmisítette.

Az éterből kivont szabadenergia szerepe tehát nem csak a végtelen energiaforrás jellegében és az ingyenességében rejlett, hanem abban is, hogy hihetetlen mértékben lehetett vele bármit befolyásolni.

Többek között az időjárást is lehetett manipulálni, az ioinoszféra szerkezetének végtelen energiával való módosításával.

Sőt, egyes feltételezések szerint még azt is el lehetett volna érni az energiával, hogy a tér egy adott pontján összpontosítva a Földet ki lehetett volna vele lökni az űrbe, mintha csak egy hatalmas csillagközi bárka lenne.

Mivel minden él, és nem élő dolognak az alapja az energia, Tesla abban is bizonyos volt, hogy az élet végtelen számú variánsát tudja vele létrehozni.

Nem csoda hát, ha a tudóst aljas módszerekkel lehetetlenítették el, és Thomas Edison képében hiteltelenítették el, hogy a közvélemény ne is sejtsen semmit. Amikor pedig a meggyengült Tesla gyakorlatilag idegösszeomlást kapott, és meghalt, az őt évek óta figyelő FBI és a titkosszolgálatok rátehették a kezüket a találmányaira.

A szabadenergia technológiának azonban csak egy része ismert, mivel Tesla okosan sohasem írta le a főbb elemeket, így magával vitte a sírba.

Ennek ellenére tudták használni és kamatoztatni a technológia egy kis morzsáját: létrehozták a rá alapuló HAARP rendszert, mellyel napjainkban - és már hosszú évtizedek óta - képesek az időjárást, és a Föld ioioszféráját manipulálni.

A HAARP-ot működtető technológia tehát nagy valószínűséggel eredendően Teslához kapcsolatható.

Ám míg a HAARP működtetői őrült tudósok módjára kísérleteznek ezzel a számukra ismeretlen erővel, addig a bölcs Tesla tudta, hol a határ...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány összeesküvés haarp titkos katonai technológia nikola tesla titkos katonai program fbi


Megtekintések száma: 97437





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet