István elmondta, hogy mit látott, tapasztalt a támadás napján és másnap is.
Egy magyar férfi a Capitoliumban nézte végig, mi zajlott Washingtonban az utóbbi napokban. István a Blikknek mesélt az épület ostromáról. Elmondása szerint a járvány miatt otthonról dolgozik, de pont aznap be kellett mennie a munkahelyére, a Capitolium látogatóközpontjába.
Úgy látta, hogy a Trump melletti tüntetés békésen kezdődött, majd hirtelen vált tragikussá.
„Délelőtt tíz órakor érkeztem a Capitoliumhoz, ekkor még alig láttam egy-két tüntetőt. Trump nagyjából ekkor tartotta a beszédét a Fehér Házhoz közeli Ellipse parkban, ami húsz percre van a Capitoliumtól.
Egy óra magasságában akartam elhagyni az épületet, de azon az ajtón, ahol bementem, már nem tudtam távozni, a rendőrség lezárta. Végül egy másik épülethez tartozó ajtón távoztam.
Az utcán már több tízezren voltak, bár álmomban sem gondoltam volna, hogy a tömeg ostrom alá veheti a szimbolikus helyet.
Az mondjuk egyből szemet szúrt, hogy a tömeg méretéhez képest jóval kevesebb a rendőr.
Állítólag a polgármester megkérdezte a Capitolium védelmét ellátó külön rendőrséget, hogy szükségük van-e segítségre, ők azonban azt felelték, hogy tudják kezelni a helyzetet.
Sajnálatos módon a halálos áldozatokkal járó események azt igazolták, hogy tévedtek”
– mondta el a férfi a lapnak. István szerint Trump komoly hibát vétett, mikor feltüzelte híveit.
Úgy véli, hogy az egész eset az elnök felelőssége is. Megjegyezte azonban, hogy szerencsére a demokratikus rendszert ez a zűrzavar sem tudta megfékezni, és a kongresszus – amint a rendőrség rendet tett – azonnal folytatta munkáját.
OSZD MEG másokkal is!