Titkos földönkívüli technológiák bizonyítékai, elhallgatott CIA és FBI akták: földönkívüli csereprogram a Földön?

2023. augusztus 4., péntek




A helyiek, és az általuk tudni vélt kiszivárgó információk szerint elképesztő felfedezést tett a hadsereg. Mi az igazság a White Sands katonai bázissal kapcsolatban?

Mivel a források nem megerősítettek, ezért felhívjuk a figyelmet, hogy érdems fenntartásokkal kezelni az itt leírt történetet, információkat. Ugyanakkor egy lehetséges interpretációja lehet annak, amit a helyiek látnak, vagy látni véltek az utóbbi időben a környéken.

Bizarr repülő szerkezetek, feketelyukak

Létezik egy titkos katonai bázis, ahol annak idején rengeteg atomkísérletet, és kísérleti atomrobbantást is végrehajtottak a legnagyobb hírzárlat közepette.

A hírhedt White Sands katonai bázis és területe újabban nagyon érdekes szóbeszéd főszereplője.

A környéken ugyanis titokzatos égen lebegő kockákat észlelnek az emberek, melyek a semmiből tűnnek elő, egy feketelyukon át.

Ezekről a megmagyarázhatatlan eredetű és célú szerkezetekről rengeteg különféle videó, kép, és beszámoló látott már napvilágot. Ezek mindegyike azt erősíti, hogy valami titokban folyik a katonai létesítmény közelében.

Valami olyan, amibe nem avatják bele az átlagembereket, és a közvéleményt.

Titkos katonai kísérletek idegen technológiával

Az egyik ilyen képen egy el Paso felett észlelt kocka látható. A szerkezet színe éjfekete, és csak a felületén megcsillanó napfény árulkodik arról, hogy valamiféle fémes anyaggal van borítva.

A White Sands területén korábban rengeteg titkos atomkísérlet folyt, és itt robbantották fel Amerika, és a világ első atomtöltetét is.

A terület, és az itt található komplexumok tehát nagyon nagy rutinnal, vagy úgy is mondhatnánk, hogy hagyománnyal rendelkeznek a szupertitkos technológiák, és az azokkal való kísérletezgetés terén.

Minden nagyobb kísérleti fegyvert vagy eszközt leteszteltek ár itt korábban, és vannak köztük olyanok, melyek azóta is hétpecsétes titok részét képezik.

Vannak információk arról, hogy a híres Aurora kémrepülő legelső hajtómű tesztjeit is itt végezték el, míg más információk szerint itt is rakták össze az egész szerkezetet.

Újabban pedig egy teljesen új alapokon nyugvó technológiával kísérleteznek, melyek még maguk a kutatók és a mérnökök sem teljesen értenek még. Éppen emiatt a veszély miatt kezelik szupertitkos műveletként, amit a White Sands környékén zajlik most.

Roswell, és a térhajtómű

A Roswellben annak idején 1947-ben lezuhant csészealj műszaki leírása, és az alkatrészek alapján állították össze a környéken lebegő hangtalanul közlekedő, hol eltűnő, hol megjelenő kocka alakú szerkezeteket.

Olyan emissziós térhajtómű elven lebegnek, mely nem bocsát ki semmiféle égésanyagot, mégis képes tolóerőt kifejteni, így ezek a kockák a levegőben maradnak.

Még ma sem érti a tudomány, és a NASA szakemberei sem, hogy a térhajtómű - ami ellentmond a jelenlegi fizikai ismereteinknek - hogyan képes működni, de mégis működik.

Sokak szerint a térhajtómű működésének tesztelése közben rájöttek a kutatók, hogy ennek segítségével még feketelyukakat is elő lehet állítani, és nyitva tartani.

Persze ezek a feketelyukak nem teljesen egyeznek meg a valódi, csillagászati értelemben vett feketelyukakkal, ugyanis azok amint megnyílnának, pillanatok alatt befalnák a bolygónk kőzetanyagát, és a teret és az időt, valamint a fényt is csapdába ejtenék.

Azonban állítólag sikerült a mérnököknek kvantumfizikusok segítségével olyan megszelídített feketelyukakat létrehozni, melyek féreglyukakként funkcionálnak, azaz két egymástól távol eső térpontot kötnek össze, de mégsem hajítják meg maguk körül az anyagot olyan nagymértékben, hogy az pusztító legyen.

A legtöbb beszámoló szerint ezeken a feketelyukakon keresztül bukkannak fel a semmiből ezek a repülő kockák, és tűnnek el később. Ez egy teljesen új technológia, amire a hadsereg szert tett, és egyelőre még ők maguk sem értik teljes mértékben a működését.

És ez az, ami igazán aggasztó az egészben. Olyan dologgal játszanak, vagyis kísérleteznek, aminek nincsenek teljes mértékben tisztában a következményeivel.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés titkos katonai projektek titkos katonai kísérletek titkos katonai technológia titkos katonai bázisok


Megtekintések száma: 163722





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet