Titkos kamrákat rejt Tutanhamon sírja

2015. szeptember 30., szerda




Lehetnek rejtett kamrák Tutanhamon fáraó Királyok völgyében lévő sírjában - jelentette be hétfőn Mamdúh ed-Damáti egyiptomi műemlékvédelmi miniszter, miután Nicholas Reeves brit régész társaságában megvizsgálták a gyermekfáraó sírját. 

A sír északi és nyugati falán ugyanolyan rovátkák és jelek vannak, mint amilyeneket Tutanhamon sírjának bejárati kapuján találtak, amikor 1922-ben felfedezték a sírt - tette hozzá ed-Damáti. "Ez azt jelzi, hogy a nyugati és északi falak mögött két sírkamra lehet" - mondta a miniszter az al-Ahram egyiptomi napilap honlapjának.

Nicholas Reeves brit régész, az Arizonai Egyetem tanára, neves egyiptológus közölte, hogy vizsgálataik kimutatták, a sír plafonja kiterjed az északi és a nyugati falak mögé. Hangoztatta, szinte teljesen bizonyos abban az elméletében, amely az eddig fel nem tárt sírkamrák létezését sugallja. A falak első vizsgálata után addig nem tudnak többet tenni, amíg a radarvizsgálatok nem erősítik meg egyértelműen a felfedezésüket - tette hozzá.

tutanhamon-sirja

Ed-Damáti ígéretet tett arra, hogy november 4-én, azon a napon, amikor annak idején felfedezték a gyermekfáraó sírját, ismertetni fogják a vizsgálatok eredményeit. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem ért egyet Reeves elméletével, szerinte Nofertitit nem ott, hanem Amarnában temették el.

Hétfőn kezdte meg Nofertiti királyné feltételezett sírjának kutatását a Királyok völgyében Nicholas Reeves, aki úgy véli, hogy a Luxorban lévő Tutanhamon-sír rejtheti a híres egyiptomi királyné maradványait. Az egyiptomi műemlékvédelmi múzeum hívta meg Luxorba, hogy megpróbálják igazolni az elméletét a szépséges egyiptomi királyné sírjáról. Revees feltételezi, hogy Tutanhamon sírja rejtheti a Királyok völgyében a híres egyiptomi királyné, Nofertiti maradványait.

tutanhamon-sirja-titkos-kamra

A királynéról DNS-vizsgálatok eredménye alapján egyes tudósok feltételezik, hogy ő volt Tutanhamon anyja. A brit szakértő Tutanhamon sírjának kialakításából jutott arra a következtetésre, hogy azt eredetileg királynénak, nem pedig királynak építették. Augusztusban állt elő azzal az elméletével, hogy Tutanhamon sírja két befalazott és mindeddig észrevétlenül maradt átjárót rejt, amelyek egyike mögött egy raktárhelyiség, a másik mögött viszont az egyedülálló szépségéről és nagy hatalmáról ismert Nofertiti sírja rejtőzhet.

Reeves úgy véli, hogy a Tutanhamon sírban lévő északi fal festménye azt ábrázolja, amint a gyermekfáraó halotti szertartás mutat be Nofertitinek. Régészek eddig azt feltételezték, hogy Tutanhamonnak mutat be gyászszertartást Ay (Aj), az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiájának utolsó előtti fáraója. A Tutanhamon és Ay sírjaiban lévő falfestményeinek elemzését is elvégzik Reeves elméletének igazolásához.

Nofertiti Ehnaton fáraónak, a XVIII. dinasztia tizedik uralkodójának a felesége volt. Sírjának holléte az egyiptológia mindmáig talán legnagyobb megoldatlan rejtélye. Tudósok egy része feltételezi, hogy a férje által alapított fővárosban, Amarnában helyezték nyugalomra, míg mások úgy vélik, holtteste egyike annak a két múmiának, amelyeket korábban a Királyok völgyében találtak.


Megtekintések száma: 7055





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet