Titkos NASA-akták: gigantikus anyahajó rejtőzik a Nap körül?

2018. január 7., vasárnap




Olyan információk szivárogtak ki, mely egy a Nap körül élő fejlett földönkívüli faj létezését bizonyíthatja.

A NASA rejteget valamit a Nappal kapcsolatban. A Napra ugyanis számos űrszonda és műhold lett ráállítva az elmúlt 5-10 évben.

Sőt, egyre több olyan kutatás folyik, mely a Nap körüli régiókat vizsgálja, és a naptevékenységet monitorozza.

Azonban sokak szerint valójában arról van szó, hogy ezen műholdak olyan mesterséges struktúrák jeleit és nyomait keresik, melyeket több ízben észlelt már a NASA a Nap közvetlen közelében is.

Az utóbbi években igen sok alkalommal kerültek elő olyan felvételek ezen műholdak segítségével, melyeken furcsa, mesterségesnek látszó, szivar alakú alakzatokat lehetett látni.

Ezek az objektumok gyakran változtattak a pozíciójukon, és más régiókban is láthatóvá váltak, így bizonyos, hogy nem lencsehibáról vagy egyéb optikai illúzióról van szó.

A LASCO C2 napfigyelő műhold internetes adatbázisában 2017. december 24-én megdöbbentő felvételek kerültek fel. Ez egy gigantikus, több ezer négyzetkilométeres struktúra volt.

A NASA egy ideig hallgatott a felvételt illetően, majd azt mondta, hogy valamiféle adatátviteli hiba okán készült így el a kép.

A mérések szerint a Nap mellett felbukkant hatalmas objektum nagyjából 31 ezer km hosszúságú, valamivel kisebb, mint a Neptunusz bolygó és két és félszer akkora, mint a Föld.

Egy igazi kozmikus bárka, mely egy egész faj életfenntartási szükségleteit fedezi, és egyfajta űrbéli otthonként szolgálhat nagyon hosszú utazásokkor.

A NASA-tól számos olyan információt szivárogtattak már ki, melyek bizonyíthatják, hogy az amerikai űrügynökség tud az idegenek létezéséről a Nap körül.

Ez a faj nagyon fejlett, technológiailag képesek voltak megépíteni egy bolygó méretű eszközt, mellyel a Nap körül keringve nyelnek energiát, és figyelnek minket - állítja egy bennfentes, aki látta ezeket a titkos iratokat.

Hogy valóban tanyáznak-e idegenek a Nap körül, és ha igen, mi célból, azt csak a NASA és a titkos szervezetek tudnák megmondani.

Nekik azonban ez eszük ágában sincs…

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen nasa idegenek összeesküvés anyahajó


Megtekintések száma: 26591





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet