Titkos portálok a Földön: interdimenzionális átjárók egy ősi, fejlett technológia nyomán?

2018. július 24., kedd




A jelenség, amivel a tudomány nem tud mit kezdeni. Titkos átjárók vannak elrejtve a Földön, melyet egy másik civilizáció épített?

Létezhetnek olyan dolgok a világunkban, melyekről az emberiség nagy részének nincs is tudomása. Sőt, a dolgok egy részéről még a jól informált titkosszolgálatoknak sincs fogalmuk.

Olyan technológiákról beszélünk, melyek messze meghaladják a jelenlegi modern emberi technológiát is.

A világ minden táján felfedeztek már fel olyan régészeti helyszíneket, melyekkel nem tud mit kezdeni a tudomány.

Nem csak az ejti gondolkodóba a régészeket, hogy miért épülhettek, hanem hogy hogyan.

Ezen technológiák egy része ugyanis messze, akár évezredekkel megelőzte az adott kort, és egy alapvetően fejlett technokrata civilizáció létét feltételezné.

Ezért született meg az azóta is sokak által támogatott elmélet, miszerint a Földön valaha egy fejlett előző civilizáció élt, mely olyan átjárókat, kapukat épített, melyek szent helyekként funkcionáltak, de egy kozmikus tranzitrendszer részei, egyes állomásai voltak.

A Gízai nagy piramis, a Stonehenge, a Pumapunku, és számos más ikonikus helyszín mind egyfajta átjáróként szolgáltak a civilizációs sztrádán.

Ezek, és ezekhez hasonló "kapuk" köthették össze az ősi civilizációkat.

Ez megmagyarázná azt, hogy egyes kultúrák miért mutattak hasonlóságot egymással, miközben nem csak több ezer kilométer, vagy akár kontinensek választották el őket egymástól.

A történelem során nem egyszer megesett, hogy hatalmas hadtestek tűntek el, katonákat, uralkodókat és expedíciókat nyeltek el egyed vidékek.

Ezekről számos hiteles feljegyzés született. Sokak szerint nem véletlen ezek az eltűnések, és szintén az ősi kozmikus kapukhoz kapcsolódnak.

Egyes teóriák szerint a Bermuda-háromszög mélyén is egy ilyen, még mindig aktív térkapu tálalható, ez magyarázza azt, hogy miért következett be olyan sok eltűnés a terület felett az elmúlt néhány évtizedben.

Egyes korábban titkosított CIA jelentések beszámolnak arról, hogy léteztek olyan észlelések a világban, melyeket nem lehetett semmivel megmagyarázni, csak paranormális eredettel.

Ezek a jelentések olyan "utazókról" beszéltek, akik a semmiből voltak képesek feltűnni, majd ugyanilyen nyomtalanul eltűnni.

Vajon ezen ügyek félreértések szüleményei? Vagy tényleg létezik egy kozmikus tranzitrendszer, melyen keresztül közlekedhettek az előző civilizáció tagjai a bolygón, mindössze néhány perc leforgása alatt?

Bizonyára sokakban felmerült, hogyha létezett ez a fejlett civilizáció, mely ilyen rendszer kiépítésére volt képes, akkor mára hová lett, és miért nem hagytak maguk után nyomot?

Nos, az elmélet hívei szerint - és ezt számos ősi ábra és faragás támasztja alá - a civilizáció ezen a csillagközi tranzitrendszeren állt tovább.

Talán egykoron az ősi Földet látogató idegenek mutathatták meg fajunknak, hogyan lehet ezeket megépíteni és működtetni, és végül egy másik otthont találtak őseink, ahol újra benépesíthettek egy másik, idegenek világot…

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek megmagyarázhatatlan összeesküvés bizarr


Megtekintések száma: 32362





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet