Titkos szabadalmi dokumentumok igazolják, hogy az amerikai hadsereg neurális interfészen dolgozik!

2017. május 19., péntek




A DARPA idegi interfésze az emberi agy és a számítógép között teremthet kapcsolatot. Hamarosan itt a bio-kiborgok kora?

A hadsereg a lehető legnagyobb titokban már olyan új fejlesztésekbe kezdett bele, melyek össze fogják olvasztani az embert a számítógépekkel.

Olyan kibernetikus interfészen dolgoznak ugyanis, amit a neuronhálózatra, azaz az ideghálózatra lehet csatlakoztatni majd.

Ez egy speciális implantátum lesz a tervek szerint, ami nem csak azt teszi majd lehetővé, hogy az adott katona, vagy személy gondolatokkal irányítsa a gépeket, vagy akár fegyvereket, hanem őt is csoportosan irányítani lehessen, és olyan információkhoz férjen hozzá a memóriája, amit egy virtuális adatfelhőből "tölt le".

Egyes dokumentumok szerint egyfajta memóriabővítésként is tud majd funkcionálni, vagyis az implantátum képes lesz megnövelni a katonák memóriáját, és tudását. Gyakorlatilag egyetlen perc alatt képesek lesznek tanulmányozni egy zár feltörését, vagy egy lehetséges veszélyhelyzet legkevésbé veszélyes megoldását.

Szó szerint szuperkatonákat hozhatnak létre ezen implantátum által, mely a neuronokon keresztül fonódik bele az agyba.

A tervezett idegi interfész beültethető lesz, és nagy jelfelbontású kapcsolatot tud majd létesíteni az emberi idegrendszerrel. Egyfajta kapocs lesz a digitális világ, és az emberi agy között.

A DARPA kütyüje bináris kódra fordítaná le az agy elektrokémiai jeleit, hogy így az közvetlenül kommunikálhasson az erre alkalmas számítógépekkel. A projektet az ügynökség neurális rendszerek tervezésével foglalkozó programjának költségvetéséből finanszírozzák.

Hivatalosan is be van jelentve, ez nem újdonság, évekkel ezelőtt sejteni lehetett, azonban amit el akarnak érni, az egy másik szintre emeli a hadsereget, és az egész hadi ipart.

A DARPA szerint az interfészt a gyógyításban is hasznosíthatnák: egy, az agy és egy számítógép közötti direkt idegi link segítségével például visszaadhatnák a vakok látását. Legalábbis valami hasonló áll a közleményükben is.

Nem kizárt, hogy ilyen célja és aspektusa is legyen a dolognak, de sokkal inkább a hadi fejlesztés, és a háborúkban való haszna miatt pénzeli a kormány is ezt az egészet. Hogy pontosan mire kellhetnek majd ezek a szuperkatonák?

Talán a jövő háborújába... vagy a harmadik világháborút már ilyen félig ember félig robot bio díszletekkel fogjuk vívni?


OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika titkos katonai projektek titkos katonai technológia titkos katonai program darpa


Megtekintések száma: 198393





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet