Titokban zajlik a terrorháború? Merényletek sorozatát akadályozták már meg a háttérben!

2016. július 15., péntek




A mostani tragikus Nizzában történt merénylet már a sokadik terrortámadás volt a sorban, amiről tud a közvélemény. Bennfentesek, volt katonák állítják, hogy a színfalak mögött már egy éve dúl a terrorháború. A titkosszolgálatok nap mint nap macska-egér játékot játszanak a merénylőkkel, van olyan, hogy néhány nap alatt több tragikus, több száz ember életét követelő merényletet sikerült megakadályozni. Mindezt fedett hadműveletek részeként, a lehető legnagyobb titokban. Azért, hogy Európa népe ne érzékelje, hogy milyen nagy a baj, és ne törjön ki a káosz.

A terror enyves keze egyre nagyobb árnyékot vet Európára. A merényletek lassan mindennapossá válnak, mint egy sportrendezvény, vagy egy morbid hétvégi program.

Mint ahogyan már korábban egy cikkünkben is megírtuk majdnem két hónappal a tavaly novemberi párizsi terrortámadás sorozat előtt, hogy a szélsőséges terroristák egy európai szeptember 11-ére készülnek, úgy most is úgy érezzük, érdemes írni a jelen eseményekről, és a mostani helyzetből előrevetíthető dolgokból.

Az Iszlám Állam vígan él és mozog, sőt terjeszkedik is. Megdöbbentő, hogy Európa és szövetségei mennyire alulmaradtak ebben a harcban.

Látszólag persze győzelemre áll a zászló, azonban a színfalak mögött ennél tragikusabb a helyzet.

iszlam-allam

Bár az Iszlám Állam vesztett szárazföldi területeiből, és elszenvedett rengeteg személyi támadást, több vezetőjük is meghalt, mégis terjeszkedik.

Terjeszkedik az emberek elméjében, a világ, és így a nyugat által kitaszított első, másod és többgenerációs bevándorlók tudatában.

Ma már nem titok, hanem jól érzékelhető folyamat és tény, hogy a terrorszervezet, és a szélsőséges nézetek, eszmék nem a szárazföldön, nem fizikailag szereznek területeket, hanem úgy, mint a vallás, az emberek fejében.

Ez pedig a legpusztítóbb fegyver, amit csak el lehet képzelni. Hiszen

egy eszme - még ha nagyon félreértelmezett is, mint az iszlám - futótűzként képes terjedni, országhatárokon át.

A gyilkos eszme végigsöpör Európán, és a legijesztőbb az egészben az, hogy nem talál süket fülekre, mert rengeteg betelepült, bevándorolt ember van a különböző nyugati államokban, akik felfigyelnek az ördög hívó szavára, és később az igét aprópénz helyett elpusztított lelkekre váltják.

[caption id="attachment_3089" align="aligncenter" width="740"]Az Iszlám Állam térképe - reméljük soha nem válik valóra Az Iszlám Állam térképe - reméljük soha nem válik valóra[/caption]

Ma már nem az amerikai szeptember 11-éről beszél a világ, hanem Európa, és így az Európai Unió válságáról. Az Iszlám Állam

egy időzített bomba, mely csak ketyeg és ketyeg, és a nemzetek helyben próbálják meg hatástalanítani, mire az utolsó pillanatban rá fognak jönni, hogy a bomba egy távvezérelt bomba rendszer egyetlen eleme, és akkorát fog szólni, mely porig rombolja azt, amit Európa eddig felépített az évezredek alatt.

Nem vitás, hogy Európa végnapjait éli. A háttérben folyó küzdelem már egy ideje zajlik. Egyes elemzők és újságírók még magát a Brexitet - az angolok kilépését az Unióból - is egy olyan folyamatnak tartják, mely a szélsőséges nézeteket vallók műve.

A színfalak mögött már egy éve folyik a terrorháború

Bennfentes információk és különféle volt titkosszolgálati munkatársak azt sejtetik, hogy a háború már rég elkezdődött. Nemcsak Európa és az Iszlám állam között. És nem csak a kereszténység vívja meg a csatát az iszlámmal, hanem a titkosszolgálati szervek is versenyt futnak az idővel, hogy minél több támadást akadályozzanak meg.

Egyes források szerint nem hivatalosan 54 nagyobb merényletet sikerült megakadályozni az Európai unió területén különböző országok különböző szerveinek.

Több ezer ember életét menthették meg ezzel. A sajtóból azonban úgy jön le, hogy Európa béna kacsa módjára nézi az eseményeket, és nem tud érdemben lépni.

[caption id="attachment_11141" align="aligncenter" width="740"]nsa-szervezet Talán az Amerikai lehallgatási botrányról elhíresült NSA is benne van a fedett műveletben?[/caption]

De akkor mi az igazság? Európa, és a nemzetek hogyan képesek összehangolt akciókra, melyekkel ennyi tragédiát előztek meg?

Sokan azt sejtik, hogy Európa létrehozott titokban egy nemzetek felett álló titkosszolgálati szervezetet, melynek létezése szigorúan titkos, melynek céljai és forrásai is szintén szigorúan titkosak. Feladatuk a gyakorlatban viszont tetten érhető itt-ott: elfogni, likvidálni a terroristákat, megakadályozni a merényleteket, mielőtt megtörténnének.

A feladat lehetetlenül hangzik, hiszen több műsorban is elhangzott már az, hogy egy eseményt, melyről sok esetben nem is tudnak a hatóságok, szinte lehetetlen megelőzni.

Azt sejtik, hogy amerikai haditechnológiával képes ez a szervezet lehallgatni szinte mindent, amin beszélni vagy üzenni tudnak a terroristák, országhatárokon át.

Gondoljunk csak bele. Bár Amerikának nem érdeke egy erős Európa, az sem érdeke, hogy romba döntse az iszlám. ha ugyanis ez bekövetkezik, később már Amerikai is sokkal kevésbé tudja megvédeni magát, mint azelőtt.

iszlam-allam-merenylet

Amerika inkább egyfajta védelmi bástyaként tekint Európára, és jelenleg örül, hogy az elmúlt években Európába helyeződtek át a terrortámadások.

Állítólag több, egyszerű balesetnek, katasztrófának hitt esemény mögött állt terrortámadás, melyeket meghiúsítottak,

némelyiket az utolsó pillanatban, de olyan is volt, melyet nem tudtak meghiúsítani, viszont el tudták tüntetni a nyomokat, így balesetnek, egyszerű szerencsétlenségnek tudták álcázni.

Hogy miért? Így próbálják megelőzni azt, amit a terroristák ki akarnak váltani. Félelmet, és ellenszenvet. Ugyanis ahogy egyre több lesz a támadás, egyre ellenszenvesebben fognak viselkedni az Európaiak a bevándorlókkal, oda nem tartozó kisebbségi csoportokkal szemben, ami háborút szül, majd romba dönti egész Európát.

A másik ok, amiért ez a gigászi csata titokban zajlik, az az Európai polgárok nyugalma. Nem engedhetik, hogy Európa elbukjon, és az, hogy félelemben él Európa lakossága, már majdnem ugyanazt jelenti. Nem akarnak tömegpánikot, globális Európa-szerte érezhető félelmet.

Ha Európa közbiztonsága elvi válságba kerül, azzal az Európai Unió utolsó hitele is elvész.

Ezért a terroristák likvidálása, és a tervezett merényletek legnagyobb részt egy fedett hadműveletrészeként, a lehető legnagyobb titokban.

eiffel-torony-fust

Ez ugyan csak szóbeszéd, tehát az információk nem megerősítettek, de többen felvetették ennek a rejtett háborúnak a kapcsán, hogy talán a nemrég történ Eiffel-torony baleset is egy terrortámadás lehetett, melyek sikeresen meghiúsítottak.

Az éjszaka folyamán több olyan felvétel is felkerült az internetre, amelyet azt lehetett látni, hogy az Eiffel-tornyot füst borítja be Párizsban.

A nizzai vérfürdő tükrében sokan attól tartottak, a terroristák a francia fővárosban is lecsaptak.

Noha a hivatalos álláspont az, hogy csak egy teherautó gyulladt ki. Pontosabban műszaki hiba történt a fellövésre előkészített tűzijátékokkal, ez okozta a hatalmas füstöt a torony lábánál. Egy teherautóban ugyanis lángra lobbantak az előkészített rakéták.

europai-terrorizmus

Sokan azonban nem hiszik ezt, és szerintük valóban történt ott is egy kisebb merénylet, melyet sikeresen megakadályoztak, és balesetnek, technikai hibának próbáltak beállítani, nehogy fény derüljön arra, hogy már a főváros sincs biztonságban.

összeesküvés eltitkolt tények politika terrorizmus


Megtekintések száma: 11566





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet