Titokzatos aranylemez tartja lázban a világot, amit egy egyiptomi óriásszarkofágban találtak!

2018. augusztus 23., csütörtök




Az Alexandria térségében talált eddigi legnagyobb szarkofágban a vizsgálatok során nemrégiben több aranytárgyra bukkantak a régészek. A legújabb leletekről egyelőre még nem adtak ki részletes leírást.

Jack Ogden, az Ékszertörténészek Szövetségének elnöke a Live Science-nek elmondta, hogy az egyik lemezen nagy valószínűséggel egy mákgubó látható, amely az alvás és az álom szimbóluma. A

másik véseten egy kígyó szerepel. A szakértő megjegyezte, hogy ez az élőlény gyakran megjelenik az ókori egyiptomi ékszereken.

A kígyó az újjászületés egyik jelképének számított, így sokszor ábrázolták temetkezési tárgyakon – tette hozzá.

A harmadik lemezen egy pálmaágat vagy egy kalászos gabonát jelenítettek meg nagy valószínűséggel. Ezeket a növényeket az ókori Egyiptomban a termékenységhez és újjászületéshez kötötték.

Az egyiptomi Műemlékvédelmi Minisztériumának közleménye szerint a koporsóban a lemezek mellett egy egyelőre ismeretlen rendeltetésű aranytárgyat is találtak.

A minisztérium még nem adott ki részletes leírást a friss leletekről.

A Ptolemaida-dinasztia – amely időszámításunk előtt 304-től 30-ig uralkodott – korából származó hatalmas koporsót július elején találták egy ásatáson, Alexandria közelében, majd a hónap közepén fel is nyitották. 

A hatalmas fekete szarkofágban három csontvázat találtak, egy 20-25 év körüli fiatal nőét, illetve két 30-40 év körüli férfiét.

A szakértők az egyik koponyán egy meglehetősen nagy lyukat is észrevettek, amely koponyalékelésre utal.

Zeinab Hasis, a minisztérium régésze szerint a koponyalékelés bár a legősibb ismert sebészeti eljárás, az egyiptomiak ritkán alkalmazták.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély rejtélyek történelem egyiptom piramisok


Megtekintések száma: 49479





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet