Titokzatos, elveszett ősi indián település nyomaira bukkantak Kansasben!

2017. december 20., szerda




Több száz éves romokra találtak, melyek a hatalmas, legendás elveszett városhoz tartozhatnak.

Valami elképesztőre találtak rá nemrég Kansasben. Egy bizonyos Donald Blakeslee azt állítja, hogy ő talált rá azokra a civilizációs nyomokra, melyek aztán konkrét romokhoz vezettek.

Ezek a romok pedig egy olyan, több száz éve elveszett indián településhez tartozhatnak, melyet mindenki csak úgy ismer: Etzanoa.

Ez volt az akkori idők - több száz évvel ezelőttről beszélünk - egyik legnagyobb települése, és egyben a legvirágzóbb is.

A település eredetileg 400 évvel ezelőtt létezett, majd eltűnt az idők során, mintha teljesen nyoma veszett volna. Rengeteg kalandor, régész, és kincsvadász próbálta aztán megtalálni, de az elmúlt 400 évben senkinek sem sikerült.

Most azonban úgy tűnik, végre a keresgélésnek, és rátaláltak a legendás indián városra.

Hogy pontosan mi történt akkor a várossal, nem tudni, csak elméletek vannak erre vonatkozóan, de a legvalószínűbb ezek közül az, hogy a spanyol hódítók egyfajta holokausztot okoztak a térségben, így a város népe gyakorlatilag szép lassan módszeresen ki lett irtva.

A várost nagyon sokáig nem találta meg senki, de abban biztosak voltak, hogy létezhet, mivel rengeteg történelmi dokumentum tett róla említést, ezek pedig szilárd hivatkozási alapnak tekinthetők.

Az egész a 17. században kezdődött. Ekkor mehetett végbe a népirtás, és a város ekkor néptelenedd el teljesen, majd veszett el. Később pedig a 400 év alatt a nyomai teljesen eltűntek.

A város annak idején hihetetlenül hatalmas volt. Egyes számítások szerint 20.000 embernek adhatott otthont, főleg a Wichita-törzs tagjainak.

Donald Blakeslee archeológus talált végül rá, miután évekig kutatott, és tanulmányozta Etzanoa legendáját.

Etzanoa romjai között olyan dolgokat találtak a régészek, melyek azt is bizonyítják, hogy hatalmas csata játszódott le több száz évvel ezelőtt. Feltehetően a spanyolok ostromolták meg a várost, és ennek nyomaira bukkantak rá.

Ugyanis a helyszínen találtak több ágyúgolyót is, melyek a spanyolokra vezethetőek vissza, és rengeteg ágyúgolyó okozta pusztítást, törmeléket is.

További kutatásokra van szükség, amik már kezdetüket is vették, így hamarosan újabb részleteket tudhatunk meg a legendás, elveszett, mára megtalált Etzanoa városáról.

OSZD MEG másokkal is!

hihetetlen bizarr történelem elveszett civilizációk indiánok


Megtekintések száma: 84054





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet