Titokzatos fényeket örökítettek meg a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről

2017. február 12., vasárnap




Különös, eddig soha nem látott fényjelenségeket figyeltek meg az ISS-ről. Van magyarázat rá, vagy idegen eredetű fényekkel van dolgunk?

Zavarba ejtő képek és felvételek készültek a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről, melyeken szokatlan, oda nem illő fények jelentek meg a felhők között, vagy éppen a felhők belsejében.

Egy dán asztronauta készítette az itt látható képeket, melyeken jól kivehető, hogy az egyik hatalmas felhőrendszerből egy lilás fénysugár tör ki, méghozzá igen nagy erővel.

Egy másik képen pedig egy folyamatosan pulzáló kékes fény figyelhető meg. Az már biztos, hogy egyik jelenség sem magyarázható villámlással. De akkor mik lehetnek?

Ilyen jelenséget már két évvel ezelőtt is rögzítettek, akkor is az ISS fedélzetéről vették ezeket észre.

Azóta sem találtak rá magyarázatot, pedig rengeteg teória szóba jött. A mostani észlelés a Bengal-öböl felett volt látható.

Maga a szokatlan anomália annyira ismeretlen a tudósok és a kutatók számára, hogy az Európai Űrügynökség nemrég egy rendszert állított fel arra, hogy megfigyelje, és tanulmányozza ezeket a fényeket.

Senki sem tudja, mik lehetnek. Csak különféle elméletek léteznek, de ezek sem biztosak.

Az egyik ilyen elmélet szerint talán hatalmas viharrendszerek lehetnek és valamilyen eddig nem ismert folyamat során fénynyalábok jutnak ki, vagy sugárzódnak szét a sztratoszférába, és ez okozza ezeket a különös fényeket.

Mások úgy gondolják, hogy ezek a valamik hasonlítanak a sarki fényekhez, és az ionoszféra elektromos töltésének változásainak egyfajta mellékhatásai.

Megint mások pedig azt mondják, hogy ezek a HAARP rendszer működésének közvetlen jelei. A HAARP az az antennarendszer, melynek segítségével lehetséges a Föld egész ionoszféráját manipulálni.

Az egyik asztronauta, Andreas Mogensen megjegyezte, hogy nem minden napos jelenségről van szó, de az utóbbi időben már többször sikerült megfigyelni.

Szerinte valami olyanról lehet szó, amit eddig még nem vizsgáltak a bolygónk légkörében, egy eddig teljesen ismeretlen kölcsönhatás, vagy folyamat lehet a rejtélyre a válasz.

"Talán egyes viharrendszerek olyan energiát termelnek, melynek során valahogyan fénynyalábok jutnak ki az űrbe." - vetett fel az elméletet.

Ezek a hatalmasa kékes sugarak sokszor több tíz mérfölddel arrébb is beragyogják a felhőket, azaz nagyon messzire képesek kiterjedni.

A sebességüket is kiszámolták, és arra jutottak, hogy ezek a fénysugarak legalább 360.000 km/h sebességgel jönnek létre, és terjednek a másodperc tört része alatt.

Ez annyira gyors, hogy az emberi szem számára szinte láthatatlanok, ezért is történhetett az, hogy a legelső ilyen jelenséget is egy felvételen vették észre.

rejtély rejtélyek megmagyarázhatatlan haarp


Megtekintések száma: 60093





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet