A NASA mindent tagad, de a felvételek mást mutatnak.
Az idegenek létét a NASA ma még kategorikusan tagadja. Emlékezzünk majd erre az időszakra, amikor majd bejelentik, hogy megtalálták a földönkívüli életet.
Ugyanis abban sokan bizonyosak, hogy a NASA régóta tud róluk, csak nem érkezett el az idő arra, hogy bemutassa őket a világ számára.
A legjobb megoldás tehát a tagadás, melynek ezer meg egy oka lehet. Mindenesetre a NASA hallani sem akar az idegene létéről, még akkor sem, amikor egyértelmű kép bizonyítékai vannak ennek, jelen esetben a Holdon.
A Hold felszínéről készült képeket egy időben a NASA saját szakállára montírozta el, így eltüntetve az oda nem illő, mesterségesnek látszó tárgyakat. Ennek ellenére rendszeresen kikerültek nyers, még átdolgozatlan felvételek, melyeken jól láthatóak voltak ezek a kérdéses objektumok.
Mi több, volt olyan felvétel, melynek kikerült a retusált változata, majd a NASA-t alaposan kínos helyzetbe hozva kiszivárgott az eredeti is, melyen ott volt rajta az a derékszögű tárgy, amitől meg akartak szabadulni.
Pedig egyes források sokkal többet tudnak rról, hogy mi folyik ott, mint itt. Több NASA bennfentes említette már – akik korábban NASA alkalmazottak voltak – hogy a NASA nagyon titkolózik még az alkalmazottak körében is arról, hogy mi is van a Holdon.
Elmondásuk szerint ezeket a különleges, láthatóan mesterséges formációkat elég nyitottan kezelik, és mondhatni már megszokták, hogy tele van velük az égi kísérőnk.
Titkos Apollo-missziók keretében hoztak haza kőzetanyagokat ezekből az objektumokból, és nem egy misszió során merészkedtek egy-egy ilyen ősi építmény közelébe.
A Holdon látható szerkezetek jó része ugyanis ősi eredetű, azaz egy letűnt civilizáció maradványaiként tudhatóak be. Ugyanakkor vannak források arról, hogy a Hold másik oldalán idegenek építkezne, és hatalmas, a mai napig működő bázisok léteznek ott, rejtve a világ szeme elől.
Arról nincsenek információk, hogy az ősi építmények és a most is a Holdon élő idegenek összefüggnek-e, tehát az ő korábbi civilizációjuk művei-e.
Az azonban bizonyos, hogy a NASA asztronautái is látták azokat a felszín felett lebegő mesterséges szerkezeteket, melyeket egyértelműen nem emberek irányítottak.
Edgar Mitchell, aki holdra szállt a 1971-es az Apollo 14 misszió tagjaként, azt állította, hogy az idegenek jelen vannak a Holdon, és tud olyan találkozásokról, az amerikai katonai bázisok körül, amelyek hatással voltak az atommal való fegyverkezésre a hidegháború alatt, talán meg is akadályozták egy ilyen konfliktus kitörését.
Armstrong, Collins és Aldrin 1969. július 16-án emelkedett a magasba a Cape Canaveral űrközpontból. A Hold körüli pályára állás 3 napig tartott. Amikor az asztronauták végül megérkeztek és leszálltak, alaposan meglepődtek a Hold kietlenségén, sivárságán.
1969. július 20-án szálltak le az égitest felszínére, a leszállás nem volt teljesen zökkenőmentes. Az üzemanyag kifogyása előtt végre megpillantották a leszállásra kijelölt helyet, majd július 20-án, 20:17-kor leszálltak a Hold felszínére a „Nyugalom-tengerében”.
Maga Buzz Aldrin is idegeneket látott a Holdon, de nem mondhatta el senkinek, mert a NASA megtiltotta, arra hivatkozva, hogy tömeghisztériát okozhatna ezzel. Így mindannyian hallgattak, társaival együtt.
Későbbi műholdas képek is bizonyították, hogy vannak életre, és egy letűnt civilizációra utaló jelek a felszínen. Rengeteg megastruktúra, dóm, de még komplett városok maradványai is feltűntek ezeken a felvételeken.
Egy ízben még a Hold talán legnagyobb mesterséges objektumát, egy több km magas spirális tornyot is felfedeztek, mely valamiféle szent hely lehetett, vagy egy központi komplexum egykoron.
A NASA ezekre mind rásütötte a természetes képződmény bélyeget, holott derékszögeik vannak, és olyan alakúak, melyek alapjaiban mondanak ellent egy természetes képződmény fogalmának.
Továbbra is érdemes tehát feltenni a kérdést: milyen információkat rejteget a NASA a Holddal kapcsolatban? És mikor jelentik be, hogy mire bukkantak ott, amit évtizedeken át titkoltak?