Titokzatos magyar temető nyomára bukkantak Kazahsztánban!

2019. július 9., kedd




A Vörös Hadsereg 1944-ben kezdte meg a magyarok munkatáborokba hurcolását

. Volt, akit a világháborúban elveszett munkaerő pótlására vittek kényszermunkára...

De volt olyan is, akit lehetséges ellenségnek minősítve, „biztonsági óvintézkedésként” fosztottak meg legalapvetőbb emberi és polgári jogaitól. A foglyok száma egyes becslések szerint akár a 900 ezret is elérhette.

A Kazahsztánba hurcolt magyarokról pénteken nemzetközi konferenciát tartanak, amelyen a kazah kutatók legújabb eredményeit teszik közzé 

- közölte a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnökhelyettese a köztévén. 

Máté Áron azt mondta, Kazahsztánban egy évtizeddel ezelőtt feltáró munka kezdődött, amelynek eredményeként a kutatók, részben magyar anyagból, kiadtak egy könyvsorozatot.

Kazah kutatók az egyik táborhelyen magyar temetőre bukkantak

- mondta a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások szervezetének (Szorakész) elnöke, Menczer Erzsébet korábbi fideszes képviselő a köztévében. 

A konferencián ismertetni fogják az ott nyugvók névsorát, amellyel az eddig ismert több mint 800 ezer elhurcolt magyar száma még tovább nőhet 

- vélekedett. (MTI)

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek magyarsag


Megtekintések száma: 56340





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet