Titokzatos magyar törzsek élnek a Nílus mentén: a 450 éve ott élő magyar csoport eltitkolt nemzettestvérünk?!

2019. március 14., csütörtök




Még egy sziget is létezett, amit Magyarártinak, azaz Magyarszigetnek neveztek... Keresztet karcolnak a kenyérre... és úgy élne, mint egykori őseink!

Egy évszázada már, hogy rendszeresen érkeznek a szinte kétségbeesett jelzések, üzenetek az afrikai Núbiából arról, hogy egy 450 éve ott élő magyar csoport testvéreit keresi a Duna partján.

Időközben sokan eljutottak hozzájuk Magyarországról, s a Nílus-parti magyarok küldöttei is többször jártak és járnak nálunk.

De a részünkről megnyilvánuló közöny és elutasítás továbbra is megkeseríti az egymásra találás folyamatát.

A világ leghosszabb folyamának, a Nílusnak rejtelmei legalább ötezer esztendeje foglalkoztatják az emberiséget.

Forrásait is csak egy évszázaddal ezelőtt sikerült föllelni mélyen Afrika szívében s a hosszú keresésből Sir Samuel Baker oldalán derekasan kivette részét a kalandos életű erdélyi magyar asszony, Sass Flóra is, aki angol férjével együtt a Fehér-Nílus mentén fölfelé haladva eljutott egészen az Albert-tóig.

A felső-egyiptomi Asszuán város melletti első nílusi zuhatagtól délre, egészen a szudáni fővárosig, Kartúmig elterülő folyamvölgyet az óegyiptomi núb (arany) szó nyomán Núbiának nevezik. A Szudán és Egyiptom határvidékén fekvő Núbia már az ókorban is nagy jelentőséggel bírt.



Az úgynevezett Núbiai folyosóban kiépített erődítményláncolat védte az egyiptomi birodalmakat az Afrika felől érkező támadásokkal szemben, de egyben olyan keresett árucikkek hazája, illetve kereskedelmi átmenőállomása is volt, mint például az elefántcsont, tömjén, különféle drágakövek, arany és az ébenfa. Persze mindenekelőtt az arany, azaz a núb, amelyet az itteni bányákban fejtettek.

Núbia és annak népe évezredeken keresztül az afrikai világ és a mediterrán térség közötti szűrő-áteresztő vidék szerepét töltötte be. De nemcsak hadseregek özönlöttek Núbián keresztül délről északra - vagy éppen fordítva -, hanem a kereskedők karavánjai és a különböző civilizációk is.

A fekete-afrikai, az egyiptomi és később a hellén világ vallási és kulturális örökségét ötvöző, az évezredek folyamán mindig alkalmazkodni, fönnmaradni képes núbiai emberek a kereszténység színre lépése után nyolc évszázadon keresztül három virágzó keresztény birodalmat is létrehoztak.

Az Asszuáni Nagy Gát megépítésével szinte teljesen elárasztott távoli Núbia földje egyben a magyarság történelmének is színtere lett. A Felső-Egyiptomban és a Szudánban élő magyaráb testvéreink a Magyarok Világszövetségében is képviseltetik magukat és rendszeresen eljárnak Magyarországra.

A Kr. u. XVI. század első felében a Nílus núbiai szakaszának vidékére magyar harcosokat telepítettek, akik - akárcsak a korábbi évezredek itteni határvédői - ezúttal az új hódítók, az oszmán-törökök birodalmának déli végeit védelmezték.

Az egykori magyar végvári vitézek rokonai, a núbiai magyarábok, birtokba vették a Vádi Halfa várossal szembeni nílusi szigetet, amelyet akkortól Magyarártinak, azaz Magyar szigetnek neveztek s ahol virágzó mezőgazdasági és kereskedelmi települést hoztak létre.

Elszigeteltségüknek köszönhetően a vallásuk, bőrszínük és a nyelvük megváltozása ellenére, tizenkét nemzedék múltán, manapság is büszkén vallják és vállalják magyar származásukat.

De kik is ezek a magyarábok, miért ragaszkodnak hozzánk (szinte egyoldalúan) immár négyszázötven esztendeje?

Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, amikor megkérdeztük Fodor István orientalistát, arabistát, aki az Asszuáni Nagy Gát megépítése előtti duzzasztás idején hosszabb időt töltött a magyarábok között, kutatta szokásaikat, nyelvüket és a magyarsághoz való viszonyulásukat.

Fodor István, a kiváló arabista, tolmács, a magyar irodalom arab fordítója, az Egyiptomban és Szudánban élő magyarábok kutatója hat évvel ezelőtt eltávozott közülünk.

Egyetemi tanulmányait az ELTE Germanus Gyula irányította Arab Tanszékén végezte, majd ösztöndíjjal egy évig a Kairói Egyetem hallgatója. Hazatérése után a múlt század 60-as éveiben a Magyar Rádió Arab Szekciójának vezetője, az MTA és a Külügyi Intézet főmunkatársa.

Hazánk kairói nagykövetségén előbb a 70-es évek elején, majd 1980-1985 között főtanácsos. Fodor István írta a Magyar Katolikus Lexikon arab vonatkozású szócikkeit.

Az Asszuáni Nagy Gát építésével járó nílusi duzzasztás, tehát az 1965 októbere-novembere előtt Fodor István több hónapot töltött az egyiptomi és a szudáni magyarábok között. Ezen idő alatt közel ötezer kilométert megtéve fölkereste és kutatta a Kom Ombóban, Asszuánban, Vádi Halfában, valamint a Kartúmban, Szudán fővárosában élő magyaráb közösségeket.

Fodor István arab nyelvű folyóiratokban igyekezett megismertetni a magyar irodalmat és történelmet az arab világgal. A Szabadság, szerelem című, 353 oldalas, arab nyelvű kötetében a magyar költészet keresztmetszetét adja a kezdetektől egészen Illyés Gyuláig.

A Törökvész úti lakásán 1997-ben készítettem vele interjút, amelynek leközölt, imitt-amott a világhálón is elérhető változata máig a legkimerítőbb tudományos összefoglalás magyaráb testvéreink eredetéről és történetéről. A több mint egy évtizeddel ezelőtti interjúban a magyarábokkal kapcsolatos információkat azóta sokan és sokszor idézik, de a méltatatlanul elfelejtett kutató nevét valahogyan mindig igyekeznek elhallgatni, illetve az írást a világhálóról eltüntetni.

Sokan úgy tudják, hogy a magyaráb elnevezés azt jelenti, hogy magyar arab.

Egyáltalán nem azt jelenti. A magyaráb kifejezés két nyelv egy-egy szavából, két tagból, magyar és núbiai tagból álló összetett szó, amelynek jelentése: magyar törzs. Tehát az ÁB szó núbiai nyelven törzset jelent.

A csalóka hangzás ellenére a magyaráb kifejezésben egyáltalán nem szerepel az arab szó. Éppen ez az, ami szintén ennek a népcsoportnak a magyar eredetét bizonyítja, hiszen az általuk beszélt núbiai és arab nyelv grammatikai szabályait fölrúgva a magyaráb kifejezés esetében a magyar nyelv törvényeinek megfelelő formában és kiejtéssel mondják ennek az összetett szónak az első tagját.

A szudáni beszélt arab nyelvben is "gy"-nek ejtik az irodalmi arabban "dzs"-nek mondott mássalhangzót.

Igaza van, de én mégis kérdéssel válaszolok. Akkor miért ejtik az egyiptomi magyarábok, illetve az arab anyanyelvű, núbiai nyelven nem is tudó asszuáni magyarábok is "gy"-nek ezt a mássalhangzót, és kizárólag a magyaráb szó esetében? Tovább megyek: a núbiai magyarábok (núbiai és arab anyanyelvűek egyaránt) úgy mondják, hogy áná magyar, azaz magyar vagyok, vagy áná rágil magyar, azaz magyar férfi vagyok.

Márpedig az arabban a jelzőként használt magyar szót mádzsárinak, mágárinak vagy mágyárinak kell mondani attól függően, hogy irodalmi, egyiptomi vagy szudáni arab dialektusban beszélünk.

A magyarábok már hosszú nemzedékek óta szunnita muszlimok, akárcsak a núbiai és arab környezetük. De az biztos, hogy odaérkezésükkor még keresztények voltak. A núbiai magyarábok szomszédai olyan közmondásokat alkottak, amelyek bizonyítják, hogy ez az etnikai közösség valamikor vallásában is különbözött attól a néptől, amelynek körében letelepedett.

A magyar kutatás eddig is mulasztást követett el azzal, hogy nem vizsgálta meg az ankarai (vagy az isztambuli), a bécsi és a londoni levéltárakat.

Amikor a törökök kivonultak Egyiptomból, magukkal vitték a levéltárukat, amelyben biztos van nyoma annak is, hogy a több száz esztendős Nílus-völgyi uralmuk idején pontosan kik és hogyan éltek Núbiában.

Meg kellene vizsgálni a bécsi levéltárt is, mert hátha rábukkanunk valamilyen dokumentumra, amely bizonyítaná azt, hogy a magyarábok már korábban is igyekeztek kapcsolatot teremteni az óhazával.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Titokterminál.com

rejtély érdekes rejtélyek


Megtekintések száma: 45458





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet