Titokzatos, mesterségesnek látszó struktúra hever a tenger mélyén?

2018. február 2., péntek




Egy még ma is működő navigációs rendszerrel rendelkező idegen űrhajó található a Balti-tenger mélyén?

Az ufókról régóta hírlik, hogy az óceánokat, és nagyobb vízfelületeket, illetve azok óceáni aljzatát használják fel napjainkban arra, hogy elrejtőzzenek az emberi civilizáció elől.

Így lehetett ez a múltban is, hiszen több, a tengerből előkerült régészeti lelet bizonyítja, hogy elveszett városok, piramisok, és egyéb monolitok hevernek a mélyben.

Az egyik legmegdöbbentőbb este azonban az volt, amikor 2011-ben egy szokatlan, korong alakú struktúrára bukkantak a kutatók egy szonár segítségével. 

Az esetet sokan csal a balti-tengeri Roswell néven ismerik, mivel az ott talált dolog az ufókutatás történetének egyik legmegdöbbentőbb, és egyben legnagyobb bizonyítéka azóta.

A 2011-ben az ominózus területen ténykedő kutatócsoport egy rutin kutatás során lelt rá az anomáliára, melyről azonnal tudni lehetett, hogy nem illik bele az óceán aljzatának környezetébe.

Az anomália korong alakú volt, és különféle szonárral készült és radaros képeken is látható, érzékelhető volt. Körülbelül 300 méteres mélységben találtak rá, 60 méter széles, és 8 méter magas lehetett a becslések szerint.

Azonnal tudták, le kell merülniük a mélybe. Eleinte robotokkal próbálták ezt megoldani, de érdekes módon azok rendre elromlottak. Olyan volt, mintha az elektromos eszközöket valami interferencia jel zavarná meg, melyen végül soha nem jöttek rá az okára.

Azóta több ízben merültek le oda búvárok, noha nem volt egyszerű, mivel ezeket az expedíciókat rejtélyes módon alig pénzelte valaki, mintha senkinek sem állt volna rejtélyes okokból érdekében az, hogy kiderüljön, mi van odalenn. Aztán újabb felvételek készültek, még részletesebbek. A visszatérő búvárok pedig egyértelműen egy mesterséges struktúráról kezdtek beszélni.

Sőt, a búvárok felfigyeltek arra, hogy a korong alakú tárgy körül van egy sáv az üledékben. Mintha az belezuhant volna, és egy ideig még "csúszott" volna annak felületén.

Ekkor kezdett el mindenki arról beszélni, hogy talán egy régen lezuhant csillagközi űrhajóra bukkanhattak.

A kutatók bár több ízben lemerültek, nem találtak bejáratot az objektumon, melyet ellepett már nagyrészt az üledék és az ott burjánzó tengeri növények.

A szkeptikusok soha nem ismerték el, mint ufót. Ők inkább azt hajtogatták, hogy egy bazaltos üledékes kőzet lehet, mely pont korong alakú. A földhözragadtabb régészek pedig egy ősi építménynek tippelték, talán valamiféle vallási "szentélynek".

A legtöbben mégis abban hittek, hogy egy földönkívüli úrhajó. A korong alakú tárgynak ugyanis rengeteg különféle egyenes mintája volt, mint egy űrhajónak. Ilyet a természet aligha művel. Ráadásul több ízben a felette állomásozó hajók kapitányai arról számoltak be, hogy szokatlan elektromos "zajokat" észleltek a mélyből.

Az ufó szakértőkben ekkor merült fel, hogyha valóban egy csészealj hever odalenn, akkor annak a navigációs rendszere még most is működhet, és ettől származhattak a jelek.

A legújabb elméletek szerint nem kizárt, hogy egy hatalmas, több tagból, és hasonló szerkezetekből álló idegen flotta tagja lehetett ez a szerkezet a Balti-tenger mélyén.

Hogy ez a flotta eredetileg mi célból tartózkodhatott Föld légkörében, és ezen a területen, nem tudni, de talán nem is egy tagja semmisülhetett meg a flottának, és zuhanhatott a tengerbe. Egyesek szerint talán villámcsapás mások szerint ez ősi időkben lezajló háború, melyet itt vívtak a Földön lehetnek a lehetséges okok.

Egy biztos: a felfedezést követően teljesen elhűlt a dolog, mintha elhintették volna a köztudatban, hogy nincs a Balti-tengeren semmi látnivaló.

Később kormányzati repülőgépek, s hatalmas kutatóhajók jelentek meg a térségben a környéken élő és tevékenykedő hajósok szerint. Nem tudni, melyik kormányhoz voltak köthetőek, de szemmel áthatóan érdekelte őket a dolog.

Alaposan áttanulmányozhatták, hogy mi van odalenn és vannak szóbeszédek, miszerint el is szállítottak a tárgyat további kutatásokra. Mások szerint csak bementek a belsejébe, és mindent dokumentáltak.

A balti-tengeri anomália rejtélye tehát továbbra is megválaszolatlan: idegen eredetű tárgy, vagy egy óceán alján kialakult formáció? Bár az előbbire van sokak szerint a több bizonyíték, soha nem lehet tudni, mivel áll szemben az ember...

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 9633





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet