Több ezer évvel előzte meg a tudományt egy több ezer éves tojáson lévő DNS ábrázolás?

2023. március 31., péntek




Megmagyarázhatatlan, hogy lehettek a készítők ennek a tudásnak a birtokában.

Ma már tudjuk, hogyan is épült fel az emberi DNS, és azt is tudjuk, hogy kettő, egymással összefonódó spirálból áll.

Ezt a jelentős, mérföldkőnek mondható felfedezést 1953-ban tették először. Azonban létezik egy olyan régészeti lelet, ami több ezer éves, és meghazudtolja a modern emberi tudást.

Ugyanis a legalább 7.000 éves leleten a DNS egy napjainkban ismert hiteles ábrázolása látható.

De mégis, ez hogyan lehetséges? Ki, vagy kik készítették a rejtélyes, tojás alakú követ? És hogy lehettek ennek a tudásnak a birtokában, sok ezer évvel korábban?

Az előzetes kormeghatározás alapján a tárgy körülbelül Krisztus előtt 5000-ben készülhetett, így jön ki a 7.000 éves életkor. A leletet eredetileg Peter Daughtrey találta meg, aki egy brit kutatóként tevékenykedett korábban.

Rengeteg könyvet írt különféle letűnt civilizációkkal kapcsolatos témákban, de soha nem gondolta, hogy valaha köze lehet olyan lelethez, ami arra utalhat, hogy az emberi tudás sokkal hatalmasabb lehetet régen, mint napjainkban.

Ez pedig az is elképzelhető, hogy a földönkívülieknek köszönhető.

Más magyarázatot legalábbis aligha lehet kreálni a döbbenetes tényre. A kő egyébként hatalmas, közel 2 méter hosszú, ovális, mintha egy gigantikus tojás lenne.

A közbeszédben rá is ragadt az ősi kozmikus tojás elnevezés. Jelenleg egy Lagoszban található múzeumban lehet megtekinteni a mindenkit zavarba ejtő leletet.

A felületén jól látható az a szimbólum, ami sokak szerint egyértelműen egy DNS dupla spiráljának ősi ábrája. Ez az, amit 7.000 évvel ezelőtt nem lett volna szabad tudniuk a készítőknek, hiszen mi is csak 1958-ban fedeztük fel.

Sokak szerint ez a kozmikus tojás nem mást ábrázol, és beszél el, mint a világ, és így az emberi élet teremtését is, méghozzá genetikai úton.

Ha ez igaz, akkor a földönkívüliektől származhatunk, melyek genetikai eljárásokkal hozták létre fajunkat.

A nagy kérdés, hogy létezhetnek-e más magyarázatok a leletre, vagy az Occam-borotvája elve mentén valóban az ez az egész, aminek látszik?

OSZD MEG másokkal is

rejtély rejtélyek ősi idegenek ősi tudás


Megtekintések száma: 110403





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet