Több ezer km átmérőjű anyahajó tart felénk? Megdöbbentő konteó állítja

2021. október 6., szerda




Az objektum nagyobb, mint a Jupiter, és felvetődött, hogy esetleg idegen eredetű is lehet.

Legalábbis néhány ufó kutató azt állítja, hogy az a szokatlan tárgy, mely már 2012-es felfedezése óta foglalkoztatja a tudósokat, valójában nem egy új égitest típus, mint ahogyan azt egy időben sejtette róla a NASA, hanem egy idegen anyahajó.

Ezt a furcsa, elszigetelt objektumot nem tudták egyértelműen beazonosítani azóta sem, ami szintén tovább növeli a rejtélyt. Gondolták már hatalmas űrtörmeléknek, meteoritnak, feketelyuknak, de még kóbor bolygónak is, mely egyszerűen elhagyta a naprendszerét, amiben eredetileg tartózkodott.

Igen ám, de egyes ufó kutatók szerint nem ennyire egyszerű a helyzet, ugyanis a tény, hogy a megfigyelések, és mérések alapján nagy mennyiségű fémet tartalmaz, arra - is - utalhat, hogy mesterséges eredetű.

A legújabb kutatások szerint azonban úgy tűnik, a nem túl fantáziadús CFBDSIR 2149-0403 névvel illetett objektum olyan tulajdonságokat mutat, amik alapján elképzelhető, hogy nem is bolygóról van szó.

A számítások alapján a CFBDSIR 2149-0403 tömege körülbelül négy-hétszerese a Jupiterének. Gigantikus méretű, és egyre aggasztóbb, hogy nem tudni semmit róla.

Néhányan azt állítják, hogy a NASA már régen tud róla sokkal több információt, csak egyszerűen nem osztja meg azt a közvéleménnyel, nehogy pánik törjön ki.

Ugyanis ez a valami könnyen elképzelhető, hogy felénk tart. Vagyis ha valóban egy mesterséges tárgyról van szó, akkor egy hatalmas, több ezer, vagy több százezer négyzetkilométeres anyahajó az, ami úton van a Földünk felé.

Szintén mesterséges mivoltára utalhat, hogy egyelőre arra nem sikerült bizonyítékot találni, hogy az égitest valóban bolygóként keletkezett, és kilökődött bármilyen csillagrendszerből.

Vagy gyenge a gravitációs ereje, vagy magas a fémtartalma, tehát a szakértők nem tudják már egyáltalán megmondani, hogy milyen égitestről is beszélhetünk. Tehát igen nagy a bizonytalanság a NASA berkein belül, lehet hogy csak szándékosan.

A NASA talán már megpróbálkozott azzal is, hogy rádiójeleket sugároz az objektum irányába, kiderítve ezzel, hogy a mesterséges tárgy képes-e visszareagálni, netán a szándékaikról is kiderül valami.

Egy másik koncepció, hogyan is nézhet ki ez a valami. Talán bolygónak álcázzák? Vagy egy eddig ismeretlen típusú bolygóról lenne szó?

Más elméletek szerint a tárgy azért indult útnak, mert fogták a 1936-os Berlini olimpia jeleit. Ez volt ugyanis az első olyan adás, mely az űrbe is kijutott.

Egyelőre annyi bizonyos, hogy van egy tárgy, melynek nem tudják meghatározni a mibenlétét, és kellően rejtélyes ahhoz, hogy az emberek bármit gondoljanak róla.

Hogy ténylegesen felénk tart-e, és hogy valóban űrlények hadserege fog-e belőle kiömleni majd, azt majd a jövő eldönti...

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés eltitkolt tények


Megtekintések száma: 169871





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet