Több ezren jelentették fel Merkelt hazaárulásért: jön a fordulat Európa migránsok elleni harcában?

2017. szeptember 1., péntek




Európa következő generációjának hajnala? Színre lépnek, akik hajlandók megvédeni Európát!

Óriási mértékben elmérgesedett a migrációs válság, köszönhetően nagyon sokak szerint Angela Merkelnek. Olyan szinten tehető felelőssé Európa eliszlamizálódásáért, hogy több ezren ettek nemrégiben feljelentést, - korábban is ékreztek hasonló bejelentések - Angela Merkel ellen.

A vád hazaárulás.

Frauke Köhler, a szövetségi ügyészség szóvivője a Mannheimer Morgen lapnak nyilatkozva elmondta, hogy természetesen valamennyi ilyen Merkel elleni feljelentést alaptalannak találtak, noha egyre több érkezik belőlük.

Ez egyre inkább azt mutatja, hogy az iszlám szélsőségekből teljesen elege van a német népnek. Fordulat szelei érezhetők a politikában. Még ha lassan is, de sikerülhet lezavarni Angela Merkelt, és elmebeteg politikáját.

Bizakodásra adhat az is okot, hogy Brüsszelben több olyan tervezet is napvilágot látott, melyekből kiderül, hogy nem a kvótákban gondolkodnak cska és kizárólag hanem a hazatoloncolásban is egyes politikusok.

A migrációs válságban “ez az a pillanat, amikor fokozni kell az erőfeszítéseket”, így “feszesebbé” kell tenni a hazatérítési eljárásokat, javítani kell a tagállami hatóságok együttműködését, a tagállamok közötti munkát és a származási országokkal folytatott együttműködést.

Az uniós határ- és partvédelmi ügynökség, a Frontex adatai szerint tavaly az EU-ban a kiutazást elrendelő mintegy 305 ezer menekültügyi határozat több mint 40 százalékát nem hajtották végre.

Különösen rossz a helyzet Németországban, ahol a végrehajtott hazatoloncolások száma az idén az első fél évben 12.500-ra süllyedt az egy évvel korábbi 13.700-ról, ami 9 százalékos visszaesés.

A legtöbb távozásra kötelezett menedékkérő – 72.375 fő – Észak-Rajna-Vesztfáliában él, ahol rendkívül alacsony, csupán 1,4 százalékos a végrehajtott kitoloncolási határozatok aránya.

​Megrázó dolgokat írt le és mesélt el arról, mi vár ránk odaát. #avilagtitkai #paranormál #rejtély #túlvilág

Közzétette: A világ titkai – 2017. augusztus 22.

Mindezek ellenére egyre többen vélik úgy, hogy Európa kezd ébredezni. Ha magához tér, talán az sem kizárt, hogy teljes határvédelem áll be az EU határainál, vagy egyáltalán nem engednek be senkit.

Kíváncsiak leszünk, hogy a végén, mire ez az egész népvándorlás és krízis lecseng, valaha előveszik-e a felelőseket - jónéhány EU biztost és politikust - mint hazaárulót.

Hiszen az ő lelkükön a terrorizmus és az iszlám cselekmények miatt már így is több ezer ember vére szárad.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség bevándorlás angela merkel


Megtekintések száma: 37308





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet