Több helyről érkezhetett a koronavírus Magyarországra: állítják a tudósok

2020. április 7., kedd




Újabb koronavírusokat izoláltak a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában, ez alapján úgy tűnik, hogy több helyről érkezhetett a kórokozó Magyarországra 

– mondta Kis Zoltán, a központ laborvezetője hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A laborvezető elmondta, a vakcina hatásossága szempontjából fontos, hogy megállapítsák, hányféle alpopulációja van jelen Magyarországon a vírusnak. 

Hozzátette, akár egy fertőzött szervezeten belül is többféle vírus fordulhat elő.

A laborban elkezdődtek azok a kísérletek, amelyekkel egy vakcina hatásosságát ellenőrizni lehet.

Kis Zoltán hangsúlyozta, egyelőre nincs olyan bizonyíték, hogy bármilyen gyógyszer hatásos lehet a koronavírus ellen, ezért óvatosan kell kezelni az ezzel kapcsolatos híreket.

Sok szakértő dolgozik azon, hogy felmérjék, miként is fejlődik az új koronavírus (SARS-CoV-2), ez ugyanis hozzájárulhat annak megértéséhez, hogy milyen funkciókat látnak el egyes génjei. 



Az efféle vizsgálatok abban is segíthetnek, hogy jobban követni tudják a kórokozó globális terjedését, és hatékonyabb vakcinát fejlesszenek ki.

Niema Moshiri, a San Diego-i Kaliforniai Egyetem bioinformatikusa a The Conversationön mutatta be, hogy kollégáival hogyan elemzik a SARS-CoV-2 evolúcióját.

A szakértő szerint az eddigi adatok azt mutatják, hogy a koronavírus a szezonális influenzához képest jóval lassabban mutálódik, ami hozzájárulhat a hatékony védőoltás létrehozásához.

Mivel az influenza rendkívül gyorsan változik, képes ellenállóvá válni a korábbi vakcinákkal szemben. Moshiri szerint biztató, hogy az új koronavírus mutációi lassabbak lehetnek.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 48529





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet