Több száz kilós törmelékek fognak az égből hullani a tudósok figyelmeztetése alapján! Hatalmas katasztrófa várhat ránk?

2017. október 14., szombat




Az űrből érkező fenyegetést a NASA és más szervek is megerősítették, elismerték!

Komoly katasztrófa következhet be az elkövetkező hónapokban, fél, vagy egy évben. Az űrből ugyanis olyan katasztrófa indulhat meg és bontakozhat ki a bolygón, mely, ha lakott területeket ér, akkor több száz, vagy több ezer ember letét veszélyeztetheti.

Az űrállomás irányíthatatlanná vált hónapokon belül beléphet a Föld atmoszférájába, és lezuhanhat.

Ezt nem csak a NASA, hanem más űrügynökségek is megerősítették, és azt is tudatták a médiával, hogy ez most egy nagyon is valós veszély, mivel nem tudni, hogy pontosan hol hullik majd darabokra a szerkezet.

A Tienkung–1 űrállomást 2011-ben állították pályára. Sokan erőteljes politikai szimbólumként tekintettek rá, amely rávilágított, hogy Kína űrhatalommá akar válni. Az űrállomást az elmúlt években több küldetés végrehajtásában is igénybe vették, 2012-ben pedig meglátogatta Kína első női űrhajósa, Liu Yang is.

Csakhogy 2016-ban hosszú találgatások után kínai tisztviselők megerősítették, hogy elveszítették az irányítást az űrállomás felett, ezért 2017-ben vagy 2018-ban becsapódhat a Földbe.

A Kínai Űrügynökség arról tájékoztatta az ENSZ-t, hogy a becsapódás várhatóan 2017. októbere és 2018. áprilisa közt lesz esedékes.

A szerkezet az elmúlt héten már elérhette a Földi atmoszférát, és megkezdte egyre gyorsuló zuhanását. Vagyis hamarosan a fejünkre hullhat.

A szerkezet egy jó része lég a légkörben, azonban a Harvard Egyetem asztrofizikusa szerint lesz rengeteg darabka, ami túléli a zuhanást, és 100 kilogrammos részek fognak a felszínbe csapódni.

Egyelőre csekély az esélye, hogy a darabok valakinek a fejére essenek, de Kína májusban azt közölte az ENSZ-szel, hogy gondosan figyelemmel kísérik az űrhajó útját és azonnal értesítik az illetékes szerveket, ha már nagyon közel jár a Földhöz.

Azonban sokak szerint szinte lehetetlen 100%-os pontossággal megjósolni, és még napokkal a becsapódást megelőzően sem lesznek végleges és pontos információink erről.

Történt már hasonló eset a történelemben.

1991-ben a Szovjetunió húsztonnás Salyut 7 űrállomása csapódott be a Földbe, miután összeütközött egy másik húsztonnás űrhajóval, a Cosmos 1686-tal. Argentína felett törtek ripityára, a roncsok pedig Capitán Bermúdez városára hullottak.

A mostani azonban más lehet, és könnyen lehet belőle egy nagyobb katasztrófa is. Az elkövetkező hónapok nagy kérdése lesz tehát, hogy végül lakott területre csapódnak-e a felszínt elérő darabok, vagy sem.

OSZD MEG másokkal is!

katasztrófa tudomány csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 93089





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet