Több száz üveg alkoholt tört össze egyesével a bekattant nő egy Aldiban

2020. november 29., vasárnap




Videó is készült róla.

Még nem derült ki, miért kezdett néma tombolásba a vásárló.

Öt percen keresztül vagdalta a földhöz egyesével az üvegeket egy nő egy londoni Aldi alkoholos polcáról 

-írja a Daily Star.

A teljesen bekattant vásárlót végül az egyik biztonsági őr ölelte magához, majd óvatosan kivezette a törmelékeken keresztül.

Tehetetlenül figyelték az áruház dolgozói, amikor a csuklyát és hátizsákot viselő nő komótosan az italos polchoz sétált, majd egyesével a földre dobálta a drága italokat.

A zavart vásárló a megdöbbentő jelenet közben egy szót sem szólt, hanem percekig némán tört és zúzott szerda délután.

A nőt végül az egyik biztonsági őr vezette ki az áruházból.

A rendőrök röviddel később érkeztek a helyszínre, és kórházba szállították a vandált, akinek több vágás is volt a kezén.

Az ügyben megkezdődött a vizsgálat, de egyelőre nem derült ki, hogy miért kezdett a rombolásba a csuklyás nő.

Az áruház szerint több ezer fontos, azaz több százezer vagy akár millió forintos is lehet a kár.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 18618





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet