Trükköznek a gázórával? Megmágnesezik, amíg a tulaj nem figyel? megdöbbentő tévériport az esetről!

2018. július 3., kedd




Szerintetek mi történhetett? Igaz lehet? Több tévéműsor is foglalkozott az üggyel.

Az esetről a Tudatháló.com és a Titokterminál.com is írt már korábban, a Hír Tv egyik riportjára hivatkozva.

Hogy mi igaz ebből, és mi nem, azt nem lehet tudni, nem tudunk mi sem pálcát törni a Tigáz felett.

Előfordulhat az is, hogy valójában csak néhány dolgozó aljas átverési kísérlete az egész, hogy így tegyenek szert egy kis extra pénzre, az kevésbé valószínű, hogy szervezetten folyna a dolog, de az ördög sohasem alszik.

Mi ez az egész egyébként?

Rejtett kamerára vették: hogyan mágnesezte meg a Tigáz dolgozója a gázórát és karcolta azt meg, amíg a tulaj kávét készített neki! Rengeteg család járt hasonlóképp!

Egyre több olyan esetről hallani, hogy magyar családok megdöbbenve kapnak akár fél millió forintos csekket gázszolgáltatójuktól azért, mert a Tigáznál azt állították, hogy mágnesezett az óra, azaz lopták a gázt.

Az eset a z eredeti hír íróját is személyesen érintette, ugyanis tisztában volt azzal, hogy semmilyen csalást nem követett el, de mégis azt állítjott szolgáltatója, hogy manipulálta az óráját.

Úgy tűnik kiderült miért is lehet ez.

Tekintsétek meg az lenti videót és arra kérünk titeket, hogy vonjátok le a konzekvenciákat, ls ha tudtok hasonló esetről, akkor feltétlen írjatok nekünk itt, vagy kommentben, vagy vegyétek fel velünk a kapcsolatot.

OSZD MEG másokkal!

hihetetlen durva botrány magyraország tigáz árverés


Megtekintések száma: 46297





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet