Tudatuk van a rovaroknak?

2016. április 28., csütörtök




Egy új kutatás szerint a rovarok is rendelkeznek tudattal. Hasonló jeleit mutatják a tudatosságnak, mint az emberek, így képesek a szubjektív tapasztalatok érzékelésére is. A nagy kérdés az, hogy a mostani kutatás előrevetít-e olyan kényes kérdéseket, miszerint rovarok is éreznek-e fájdalmat, vannak-e érzéseik, vagy hogy rendelkeznek-e lélekkel.

Amikor az emberi felsőbbrendűséget próbálják igazolni, akkor sokan hivatkoznak arra, hogy a más fajhoz tartozó állatok viselkedését kizárólag az ösztöneik határozzák meg.

Az ösztönösség és a tudatosság szembeállítása azonban hamis: attól, hogy egy viselkedésnek ösztönös alapjai vannak, az élmény még, amelyet közben átélünk, tudatos marad.

sziv-es-tudat Szív és tudat

Ha egy ember kezét égetik, akkor teljesen ösztönösen rántja el, ugyanakkor tudatában lesz a fájdalomnak, és levon valamilyen következtetést (pl. hogy bántani akarták), ami a jövőbeli viselkedésére is hatással lesz. Egyes megfigyelések szerint az ékfarkú lile egyetlen alkalom után meg tudja állapítani az állat viselkedéséből, hogy milyenfajta veszélyforrást jelent, és a következő találkozáskor már az adekvát elterelést alkalmazza.

A rovarok is rendelkezhetnek tudattal

Az azonban eddig nem ismert, és valószínűtlennek kis tartott lehetőség volt, hogy a sokkal kisebb, kezdetleges idegrendszerrel rendelkező rovarok is rendelkezhetnek tudattal.

A Macquarie Egyetem kutatói olyan friss eredményekkel álltak elő, mely megdöntheti a fenti dogmát. Szerintük ugyanis a rovarok sokkal fejlettebb világérzékeléssel rendelkeznek mint hittük, és tudatuk is van.

Ez még nem minden. A tudósok arra is rájöttek, hogy a rovarok egocentrikus világképpel rendelkeznek, mely valamikor 500 millió évvel ezelőtt a kambrium időszakban alakulhatott ki náluk.

agy-meretek Nem a méret a lényeg - Balról jobbra: egy légy agya, egy egér agya és egy emberi agy.

Korábban is sejtették, hogy a rovaroknak tudata lehet, mert Londonban egy egyetemen már rámutattak arra, hogy a nagy agy nem feltétele a tudatos gondolkodás kialakulásának, és az egészen piciben is kialakulhat.


saska-agy Egy rovar agya

A kutatások során összehasonlították az emberek közép agyát a rovarok idegrendszerével, és bár utóbbi roppant kezdetleges volt, mégis találtak hasonlóságokat.

Ha az állatok tudattal rendelkeznek, talán éreznek is, vagy gondolkodnak.

Ez utóbbi felvetést már több esetben sikerrel igazolták, a rovarok egy része jó probléma megoldó képességekkel rendelkezik. A kutatók azt is hangsúlyozták, hogy a rovarok nem érzékelnek annyira sokat a világból, mint az emberi agy tehát a tudatuk bár létezik, feltehetőleg kevesebbet interferál az őket környező világgal, mint a mi tudatunk.


meh-beporzas Lehet hogy tudatában volt annak, hogy figyelik?

Elsőre hihetetlenül hangzik, és komoly változásokat idézhet elő a biológiában, ha ez bebizonyosodik. Ez ugyanis más, sokkal szofisztikáltabb és vallási - és etikai - szempontból is kényes kérdéseket vethet majd fel, minthogy a rovarok is éreznek-e fájdalmat, vannak-e érzéseik, vagy hogy rendelkeznek-e lélekkel.


meh Vajon éreznek is?

Mi van, ha a rovarok is ugyanúgy érzik a fájdalmat és a gyászt, a félelmet, vagy a haragot?

Ha erre valaha bizonyítékot találnának a kutatók, az lehetne a legszenzációsabb felfedezés a Holdra szállás óta, hisz ez alapjaiban változtatná meg a Földünk élővilágához fűződő viszonyrendszerünket.

Az emberek lehet hogy attól kezdve sokkal kevesebb rovart ütnének, csapnának agyon, mert tisztában lennének vele, hogy tudattal rendelkezik, empátia alakulna ki az irányukban. - nyilatkozta az egyik kutatásban résztvevő szakember.

legy-agy

A kérdés még nem dőlt el teljesen, de a jelek szemmel láthatóan afelé mutatnak, hogy az olyan élőlények, mint az egyszerű rovarok is komplex módon épülnek fel neurológiailag. Néhány éven belül még többet megtudhatunk a tudatuk létezéséről, és arról, hogy képesek-e érzelmek kimutatására, átélésére.

tudomány


Megtekintések száma: 7513





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet