Tudományos bizonyíték: a génkezelt takarmányon nevelt sertésekben komoly egészségügyi problémák jelentkeztek!

2019. szeptember 21., szombat




Az eredmények egyértelműek. A gyógyszeripar hallgat, az élelmiszeripar pedig próbálja betömni a szánkat ezekkel a mérgezett termékekkel.

A GMO - azaz génmódosított - teremékekkel kapcsolatban mind a mai napig az az egyik legnagyobb félelme az embereknek, hogy mérgezőek, és képesek lehetnek komoly károkat okozni a szervezetben.

Ebben van valami, ugyanis bár az élelmiszeripar és a különféle genetikai vállalatok ezt tagadták, a Monsantoval kapcsolatban - akik először használták és terjesztették ezeket a magokat, nem egyszer a farmereket is ellehetetlenítve - kiszivárogtak már igen érdekes információk.

Nemrég például tudományosan alátámasztották, hogy a GMO kukorica és más termékek igen is, képesek arra, hogy mutációt okozzanak a szervezetben.

Ez pedig lehet nem azonnal, de generációkkal később kimutatható. Azonban a GMO kukoricának voltak olyan hatásaik is, mely egyértelműen kapcsolatba hozható a rákkal, annak kialakulásával.

Sokan emlékeznek arra a kísérletre, amikor kísérleti egereket etettek GMO kukoricával. Az egerek egészségügyi állapota idővel leromlott a kontroll csoporthoz képest, majd hatalmas tumorok nőttek a testükön.

Az “Organic Systems Journal”-ben megjelent lektorált tanulmány 168 éppen elválasztott kereskedelmi sertést kísért figyelemmel 22,7 hétig, illetve alig több mint 5 hónapig. Az “Organic Systems Journal”-ben megjelent lektorált tanulmány 168 éppen elválasztott kereskedelmi sertést kísért figyelemmel 22,7 hétig, illetve alig több mint 5 hónapig.

A kutatók a kutatási eredmények kielemzésével sokkoló dolgokra jöttek rá. A kutatás vezetőke, Dr. Judy Carman is arról számolt be, hogy ezek a dolgok minimum sokkolók.

A GMO termékeken "nevelt" állatok szervezetében lényegesen magasabb volt a gyulladás. Sőt, 2,6-szor volt nagyobb a valószínűsége a súlyos hasi gyulladásnak is.

hímeknél az elváltozások erőteljesebben jelentkeztek. Míg a nőstény sertéseknél 2,2-ször volt nagyobb a valószínűsége, hogy súlyos hasi gyulladást kapnak a GM diétán, a hímeknél ennek 4-szer volt nagyobb a valószínűsége.

Ezek a gyulladások pedig idővel akár rákhoz is vezethetnek, legalábbis nagyon könnyen ki tud belőle alakulni egy daganatos megbetegedés.

Ez azért ennyire riasztó, mert a sertések emésztőrendszere nagyon hasonló a miénkhez, és a kísérletet nem laborban végezték el, hanem egy farmon, életszerű körülmények között. 

Az egészségügyi komplikációk onnan eredeztethetők, hogy a növények többszörös (3 db) GM gént tartalmaztak, ezen kívül GM fehérjéket is, amit a növények termeltek. Ezt semmilyen élelmiszer szabályzó törvény nem védi ki, komoly jogi hézag, amit kihasználnak a GM termékek kapcsán.

Óriási veszélyben vagyunk, mert napjainkban sok élelmiszeren fel sem tűntetik már, a címkén kijátszva a törvényeket, hogy valami génmódosított, vagy sem.

Ezzel mérgeznek minket, közben tizedelve a lakosságot, egyre nagyobb bizniszt csinálva a rákiparnak.

A GMO termékek fogyasztása ráadásul egy másik kísérlet szerint nem csak a csecsemőhalandóság esélyét növeli, hanem a meddőség kockázatát is.

Többek szerint tehát az is elképzelhető, hogy a GMO termékek állnak a világszerte tapasztalható spermiumszám csökkenés rejtélye mögött...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány egészség GMO élelmiszeripar gyógyszeripar


Megtekintések száma: 72007





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet