Tudományos rejtély foglalkoztatja a világot: Ugyanattól a szervdonortól lett rákos négy transzplantált beteg

2018. szeptember 18., kedd




Ritka eset, azonban senki sem érti pontosan a mögötte álló folyamatokat.

Az esetet feldolgozó német és holland kutatók tanulmánya szerint a szervdonor egy 53 éves nő volt, aki 2007-ben hunyt el stroke (agyi érkatasztrófa) következtében.

A nőnél nem találtak olyan betegséget, amely akadálya lett volna szervei átültetésének, és rákot sem mutattak ki nála a többször is elvégzett tesztek. Négy európai beteg – akikbe szerveit átültették – mégis mellrákos lett, közülük három már elhunyt – írta a Live Science.

 Az orvosok a nő veséit, tüdejét, máját és szívét ültették át.

Az a páciens, aki a szívet kapta, röviddel a műtét után az esettel összefüggésben nem álló okok miatt elhunyt.

Az átültetés után 16 hónappal a tüdőtranszplantált megbetegedett és a mellkasában lévő nyirokcsomókban rákot találtak. A rákos sejtek vizsgálatából kiderült, hogy mellráksejtek, valamint a DNS-teszt kimutatta, hogy a donor testéből származnak. A páciens daganatos betegsége tovább terjedt, és egy évvel a rákdiagnózis után elhunyt.

Akkor a három további transzplantáltat is megvizsgálták, de náluk először nem mutattak ki daganatos betegséget. 2011-ben azonban a májtranszplantált májában mellrákos sejteket találtak. 

A beteg az esetleges komplikációk miatt nem vállalt újabb májátültetést, s bár eleinte a sugárkezelés segített állapotán, a rák később visszatért és a beteg 2014-ben meghalt.

Annál a páciensnél, aki a donor bal veséjét kapta, 2013-ban, hat évvel az átültetés után mutattak ki mellrákot, de addigra már áttétei is voltak, és két hónappal később elhunyt.

A donor jobb veséjét megkapó páciens, egy 32 éves férfi transzplantált veséjében 2011-ben fedeztek fel rákos sejteket. A vesét kivették, a beteg abbahagyta az immunrendszerét gyengítő gyógyszerek szedését és kemoterápiát kapott. A kezelés sikeresnek bizonyult, tíz évvel a transzplantáció után a férfi továbbra is daganatmentes.

A kutatásban részt nem vevő Lewis Teperman New York-i transzplantációs szakértő szerint "nagyon-nagyon szokatlan eset", hogy egy donor szervének átültetésével rákot adjon át a transzplantált páciensnek. 

Annak a valószínűsége, hogy ez bekövetkezzék, egy a tízezerhez és öt a tízezerhez között van. A Live Science-nek nyilatkozó Teperman hangsúlyozta, hogy a "szervellátás hihetetlenül biztonságos", mivel a donorok nagyon szigorú átvilágításon esnek át, beleértve a családban előforduló betegségek, köztük a rák feltérképezését. Az 53 éves nőt is alaposan megvizsgálták.

Ugyanakkor még az ilyen alapos vizsgálattal is "lehetetlen mindent kiszűrni", véli a szakember, és van egy nagyon csekély esélye annak, hogy egy donor észre nem vett betegségben szenved, amit átadhat.

Ráadásul a transzplantált páciensben könnyebben fejlődhet ki a rák, ugyanis a kilökődés megakadályozására eleve olyan gyógyszereket szednek, amelyek legyengítik az immunrendszerüket, amiatt azonban az idegen rákos sejtek ellen sem tud védekezni a szervezetük.

Az American Journal of Transplantation folyóiratban publikált tanulmány szerzői megjegyezték: elképzelhető, hogy egy CT-vizsgálattal kimutathatták volna a rákot a donornál, de a gyakorlatban az a helyzet, hogy a rutin CT-k téves pozitív eredményt is kihoznak, és egészséges donorok kizárása ilyen téves diagnózis alapján tovább csökkentené az amúgy is szűkös donorszámot.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: HVG.hu

tudomány egészség


Megtekintések száma: 42155





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet