Tudósok akarják megvizsgálni Hawking DNS-ét?

2018. március 26., hétfő




Rendkívül fontos kérdésekre akarnak ezzel fényt deríteni. Sokakban már most is megosztottságot váltott ki a bejelentés.

Stephen Hawking kapcsán nagyszabású kutatás indulhat. Egy olyan kezdeményezés amit már korábban is végre akartak hajtani, így többször felmerült ennek az egésznek a lehetősége.

DNS-t akarnak venni tőle, mint ahogyan azt már korábban is megtették, mivel a betegségével soha azelőtt nem élt senki ilyen hosszú ideig, így valamilyen titkot rejthet a brit elméleti fizikus genetikai kódja.

Stephen Hawkingnál kevéssel 21 éves kora előtt motoros neuronbetegséget, avagy degeneratív idegrendszeri elváltozást (amiotrófiás laterálszklerózis, Lou Gehrig-kór) állapítottak meg, amelynek következtében a mozgatóidegek lassan elsorvadnak.

Ritka, hogy e betegséggel valaki 10 évnél tovább éljen. Hawking azonban több évtizeddel élte túl a neki jósolt időt. 

A betegség kezdetben természetesen elkeserítette, de később szerencsésnek vallotta magát. 

Habár állapota ellenére sok évet élt meg, a mozgás- és beszédképessége hamar gyengülni kezdett. Kezdetben bottal járt, de 1969 óta tolószékbe kényszerült. Folyamatos állapotromlása miatt 1974-ben már képtelen volt önállóan enni.

Kezdetben az egyetemi tanítványok voltak segítségére, majd 1980-tól részidőben hivatalos ápolók is segítették, 1985-ös műtétje óta teljes egészében ápolói segítséggel élt.

1985-ben tüdőgyulladást kapott és a szövődmények miatt életveszélyes állapotba került, szervezete összeomlott. 

Annak érdekében, hogy megmentsék, Hawkingon gégemetszést hajtottak végre, aminek következtében végleg elveszítette maradék beszédképességét.

Ekkor kapta meg legendás gépi eszközeit és hangját, melyről ma oly sokan ismerik.

Hawking együttélése a betegséggel rendkívüli. Ammar Al-Kalabi, a londoni King's College kutatóközpontja igazgatója úgy nyilatkozott, hogy nem ismernek senkit se, aki ALS-sel ilyen sokáig élt volna, ezért vizsgálják Hawking DNS-ét.

A kutatók arra számítanak, hogy valami rendkívülit rejthet Stephen Hawking DNS kódja, ami a betegség elleni küzdelemben kulcsfontosságú lehet, és emberek millióinak az életét mentheti meg.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes hihetetlen érdekesség stephen hawking dns


Megtekintések száma: 85446





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet