Tudósok választ adtak az univerzumunk egyik legnagyobb rejtélyére!

2017. október 25., szerda




A végső, nagy kérdésről van szó, ami szinte mindenkit foglalkoztat.

A tudósokat és a csillagászokat már nagyon régóta foglalkoztatta valami a világegyetemmel kapcsolatban. Egy olyan dologról van szó, ami még az átlagembert is érdekel.

Senki sem tudta ugyanis eddig, hogy az univerzum pontosan mekkora is, azaz hány fényév alatt lehet bejárni.

Hosszas kutatás után, különféle matematikai és számítógépes modellek segítségével végre választ adtak erre a nagy kérdésre.

Sokak megdöbbenésére azonban az univerzum ezen számítások szerint nem is végtelen.

Az amerikai Montana Állami Egyetem fizikusai konkrétabb válasszal álltak elő: számításaik szerint legalább 78 milliárd fényév széles.

Világegyetem geometriájának meghatározásához a csillagászoknak a legtávolabbi objektumokra kell összpontosítaniuk figyelmüket. Ismert, hogy térben kinézve, az időben is visszafelé nézünk.

Ezt az igényt képes kielégíteni a NASA Wilkinson Microwave Anisotropy Probe (WMAP) műholdja.

A Földtől 1, 5 millió kilométerre keringő szonda azokba a mélységekbe tud visszatekinteni, amikor az univerzum csupán 380 ezer éves volt.

A szonda méri az ősrobbanást követő, mindent átható zajt, a kozmikus háttérsugárzást. Roppant érzékeny, a háttérsugárzás apró, 20 milliomod fokos eltéréseit is képes kimutatni.

Sokak szerint bár le kell számolni a kisméretű univerzum gondolatával, eleve rengeteg ember meglepett az eredmény, miszerint a világunk nem végtelen.

Arra azonban számos elmélet van, hogyan lehet mégis végtelenné tenni: talán a határainál önmagába hajlik az egész, ezért nem lehet ebből a 78 milliárd fényév széles buborékból kijutni.

Ezt úgy kell elképzelnünk, mint egy számítógépes játékban a képernyő egyik szélén eltűnő karakter hirtelen felbukkan a másik szélen. Ha ilyen lenne a világegyetem, akkor egy-egy távoli objektum fénye több úton is elérhetne hozzánk.

Olyan ez, mintha az Északi-sarkról a Déli-sarkra utaznánk, amihez számtalan egyenes utat választhatunk annak köszönhetően, hogy bolygónk felszíne görbült.

Az azonban bizonyos, hogy a világegyetem folyamatosan tágul, így már akár néhány évtized múlva 90 milliárd fényéves méretet fognak a tudósok mérni.

És hogy mi van az univerzumunk határán túl? Nos, ez egy másik, rendkívül érdekes, észbontó kérdés, amit senki sem tud megválaszolni. Egyelőre...

OSZD MEG másokkal is! 

tudomány rejtély rejtélyek csillagászat univerzum


Megtekintések száma: 106758





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet