Tudtad, eddig hányan éltünk ár a Földön?

2016. november 19., szombat




Belegondoltál már abba, hogy vajon eddig, az emberiség világtörténelme során hány emberi lélek született le a Földre? Figyelem, bődületes eredmény következik!

Rengeteg embert foglalkoztatott már, ha csak egy pillanatra is az, hogy hányna éltünk eddig a Földön. Azt már tudjuk, hogy hétmilliárdnál is többen élünk jelenleg a bolygón, de sokkal érdekesebb az a kérdés, hogy eddig, a világtörténelem során hány ember élhetett már itt?

A kérdést sokkal nehezebb megválaszolni, mint elsőre gondolnánk. Ugyan rendelkezésre állnak népességgel kapcsolatosa adatok, melyek egész régre nyúlnak vissza, azonban ahogyan haladunk visszafelé a múltban, úgy lesznek egyre pontatlanabbak, egyre megkérdőjelezhetőbbek az adatok.

Maga a kérdés az 1970-es évek óta izgatja az emberek fantáziáját, ekkor állította azt egy író, hogy a valaha született emberek 75 százaléka abban a pillanatban él.

Az ugyanis tévedés, hogy régen nagyon sokan éltek volna a bolygón. Az az igazság, hogy volt olyan a kezdetek kezdetén hogy csak néhány milliós lakosság élt a bolygón évezredekig.

A valóság azonban, az, hogy aligha lehet pontosan megállapítani, hány emberi lélek született már le a Földre.

A tudomány azonban nem hagy minket cserben, és mégis van egy olyan árfogó becslése, mely képes lehet megválaszolni a kérdést.

Az is egy fontos kérdés egyébként, hogy honnan tekintjük embernek az embert. Az első, majommal közös őstől leágazva, vagy még korábbról?

A két tényező, ami alapján megkaphatjuk a becslést: milyen hosszú ideje van jelen az emberiség a Földön, illetve mekkora volt a különböző időszakokban az emberi populáció?

A Homo sapiens 700 ezer évvel ezelőtt alakulhatott ki, a modern Homo sapiens pedig nagyjából 50 ezer éve él a Földön. Ettől kezdve a modellnek már „csak” az volt a feladata, hogy valahogyan választ adjon az égető kérdésre: hányan születtek az elmúlt 50 ezer évben?

Kezdetben a rengeteg történelmi és régészeti lelet tanulmányozása és a különféle számítógépes modellek segítségével megállapították, hogy Isten előtt 8000 környékén 5 milliós volt az emberi populáció létszáma.

Vagyis kevesebben voltunk, mint egy nagyobb amerikai város lakossága. Ez az elkövetkező évezredekben jelentősen nőni kezdett, és a létszámunk felkúszott egészen 300 millióig is Jézus születésének idejére.

Persze ezek csak becslések, hiszen nehéz meghatározni ennyi év távlatából a populációt, amire más külső tényezők is erősen hatottak, például a természeti erők, katasztrófák, népvándorlás, szaporulatváltozás, vagy a világjárványok.

Jézus idejében, amikor Krisztust megfeszítették, tehát 300-250 millióan lehettünk a bolygón, ami így első hallásra a mai 7 és fél milliárd emberhez képest nagyon kevésnek hangzik.

Ebből a 300 millióból a Római birodalom 45 millió ember hasított le magának.

Az 1650-es évekre a Föld lakossága elérte az 500 millió főt. Nagyon lassú volt tehát a növekedés, mivel rengeteg középkori erőhatás erodálta az emberi populációt, és még egy fél Európát kiirtó pestis is végigfutott a kontinensen.

Az 1800-as évektől állnak rendelkezésre különféle népességstatisztikai adatok ekkora érte el az emberiség az egymilliárdos létszámot.

Bár ezek az adatok sem voltak teljes mértékben megbízhatóak, de legalább már lehetett alapozni rájuk. 1800 óta hatmilliárddal lettünk többen a Földön. Ebbe nagyon ijesztő belegondolni.

Jelenleg pedig 7,54 milliárdan vagyunk, vagyis alig néhány évtized alatt egymilliárddal többen lettünk, mint korábban. A címben szereplő kérdés elsősorban azonban nem is erre irányult, hanem arra, hogy hányan éltek eddig a Földön.

A kutatók úgy gondolják, hogy a világon eddig összesen 108 milliárd ember élt. Jelenleg tehát az összes valaha élt ember 6,9 százaléka van életben ebben a pillanatban.

tudomány érdekes érdekesség


Megtekintések száma: 52276





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet