Ufó csapódott a földbe Kínában? A fémes objektumot nem az általa vájt kráterben találták meg, hanem mellette

2016. december 17., szombat




Titokzatos tárgy csapódott be egy kínai kis falu közelében. A becsapódás után a fémes tárgy mintha elmozdult volna a helyéről, mert nem az általa vájt kráterben találtak rá, hanem annak közelében, több éterrel arrébb.

A kínai Shaanxi tartományban található aprócska falu, Zhangjiapan közelében nemrég lezuhant valami az égből. A fényes csíkot is húzó, titokzatos tárgy a helyi erdőségben ért földet, majd rövidesen hatalmas füstcsóva, és fények szűrődtek ki a farengeteg mögül.

A rejtélyes valami az erdőnek is azt a részét találta el, ami egy hegy tetején volt, A falu lakói és a környékbeliek mind látták a becsapódást, és azonnal a helyszínre sietett néhány kíváncsi ember.

Először azt gondolták, hogy talán egy nagyobb méretű meteorit lehetett az, ami nem égett el a Föld légkörében, és elérte a felszínt.

Amikor aztán a helyszínre értek, döbbenten tapasztalták, hogy bár a kráter hatalmas volt, de nem volt benne semmi, ami a krátert kivájta volna.

A kráter egy méter széles volt, és folyamatosan füstölt, és lángokban állt a belseje. Nem sokkal később egy titokzatos fémtárgyat találtak a krátertől nem messze.

A tárgy biztosan kapcsolatban volt a lezuhanó valamivel, mivel tűzforró volt, és égett szaga volt. Később rájöttek, hogy ez volt maga az a tárgy, mely a vájatot okozta, és a krátert előállította.

Arra azonban senki sem tudott választ adni, hogy miért a krátertől több méterre találták meg az objektumot, mikor a kráter belsejében kellett volna lennie.

Természetesen az ember kíváncsi fantáziája azonnal beindult, és különféle teóriák láttak napvilágot arról, hogy mi lehet. Sokan azonnal azt kezdték feltételezni, hogy ez egy idegen űrhajó darabja lehet.

A fémről nem derült ki, hogy pontosan micsoda, vagy, hogy egy nagyobb valaminek a része-e, de találtak néhány betűt, és egy kódsort a fémbe égetve.

Ezek alapján annyi bizonyos, hogy talán nem az idegenek, de sokkal inkább valamiféle ember alkotta tárgyról van szó.

Azonban a tárgy ettől nem lett kevésbé titokzatos, éppen ellenkezőleg. Nem tudják, hogy mi lehetett, sem azt, hogy hol észült, milyen anyagból van. Megindultak a pletykák, hogy talán egy titkos katonai kísérlet maradványával állnak szemben.

Sőt, egy olyan teória is született, hogy talán egy emberek által épített, távvezérelt idegen csészealj egy darabkája lehet, amit Kínában építettek, de idegen technológia felhasználásával.

Mások viszont úgy vélik, hogy talán valami újfajta robbanótöltetet teszteltek titokban a városka mellett, vagy valami titokzatos vegyi anyagot juttattak a becsapódással a talajba.

megmagyarázhatatlan ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 28865





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet