UFO-k támadtak emberekre és a rejtélyes USO-k, amelyek a víz alatt közlekednek hatalmas sebességgel

2021. december 25., szombat




Ijesztő esetről számoltak be. A Contact Projekt rejti az igazságot?

A Contact Projekt című sorozat hat magasan képzett nyomozót mutat be, akik úttörőnek számító, a CIA által kifejlesztett szoftverek, katonai technikák és az oknyomozó újságírás segítségével igyekeznek megoldani a rejtélyes észleléseket. 

A Discovery szerint ez az első olyan globális vizsgálat, amelynek célja annak meghatározása, hogy kapcsolatba léptek-e idegen lények a Földdel vagy sem.

1977-ben a brazíliai Colares szigetén számos incidensről számoltak be helybéliek, akiket UFO-k támadtak meg, melyek következtében égési sérüléseket szenvedtek.

Az összes esetben egy helyi orvos végezte a vizsgálatokat, akit próbálnak a nyomozók megtalálni, hogy tanúvallomásra bírják. 

Az incidensekről a brazil hadsereg is tudomást szerzett, és gyakorlatilag megszállták a szigetet az úgynevezett "Csésze hadművelet" során, amely négy hónapig tartott. 

A szigeten megfigyelő pontokat állítottak fel és sorban kivizsgálták az áldozatok történeteit. 

A hadsereg nyomozása nem járt sikerrel, és titkosították az összes ezzel kapcsolatos dokumentumot.

Szerte a világon észlelnek víz alól felszálló vagy oda visszatérő ismeretlen repülő obejktumokat, úgynevezett USO-kat. 

Még az Amerikai Haditengerészet Nimitz anyahajójának személyzete is tanúja volt ilyen esetnek, ezért Sarah Cruddas asztrofizikus és újságíró és Nick Karnaze hírszerző tiszt a texasi Dallasba indul, hogy találkozzanak Kevin Thomas fényképésszel, aki a Nimitz incidens idején USO észlelés tanúja volt. 

Amikor megtalálják Thomast, vonakodik bármit is mondani, de végül elmeséli, hogy egy este kinn ragadt a Nimitz fedélzetén, miután a hajót teljesen elsötétítették és lezárták éjszakára. 

A volt haditengerészeti fotós elmondta, hogy látott egy hatalmas háromszög alakú tárgyat kiemelkedni a vízből, ami az anyahajónál is nagyobb volt.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: ÚjVilágtudat


Megtekintések száma: 99669





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet