Ufót fotóztak le Tsing Yi felett?

2016. június 21., kedd




Feltehetőleg egy földönkívüliek által irányított tárgyat sikerült lencsevégre kapni  Tsing Yi városa felett. Látogatók a világűrből?

Az eset még hétvégén történt, és beszámolt róla a Metro Daily is a Hétfői napon. A Yin Lai felett látott tárgy erősen bevilágította a sötét égboltot, és fényforrásokkal is rendelkezett a képek tanulsága szerint.

Az azonosítatlan objektumot radaron sem lehetett mérni, mintha nem is létezett volna, mégis látható volt a fényképeken és az égen.

Sokan éppen ezért arra kezdtek gyanakodni, hogy talán egy repülő csészealj lehet, melyet idegenek vezettek.

Az utóbbi időszakban világszerte megszaporodtak az idegenekkel kapcsolatos észlelések.

ufo-a-varos-felett-2

Ennek okát nem tudni, de sokan a digitális világ fejlődésének tudják be a dolgot, vagyis annak, hogy már szinte minden második ember rendelkezik mobiltelefonnal, vagy valamiféle felvétel készítésére alkalmas eszközzel.

nemrégiben például egy vulkán közelében fotóztak le egy ott elszáguldó repülő csészealjat. A felvétel az utóbbi évek egyik legjobb felvétele, ám még így is rengeteg részlet elveszett.

Sokakban felmerült már az olvasók közül is a kérdés, hogy miért nem készülnek még ma sem tűéles képek, felvételek ezekről az idegen korongokról.

A válasz nagyon egyszerű, de jobban bele kell gondolnunk a hétköznapi kép készítésbe.

ufo-vulkan-elott

Hiába  HD felbontásban fotózni képes telefon vagy Iphone, ha a tárgy amit lefotóznának vele, rendkívül messze van, a távolban. Sok esetben ezeknek az amúgy éles képeknek kerülnek egyes részletei felnagyítva - így minőségüket rontva - az internetre, ezért azonnal gyönge minőségű kép hatását keltik.

A szkeptikusok úgy vélik, hogy ezek a képek - és a legtöbb ufókról készült kép úgy általában - nem idegeneket ábrázolnak, hanem drónokat. A drón elmélet bár valóban lehetséges, nem magyarázza meg a méreteket, ugyanis egyes felvételeken a méretarányokból egyértelműen látszik, hogy a tárgy több száz méter átmérőjű.

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 17738





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet