Egyesek szerint optikai csalódás, míg mások égi csodának tartják.
Arizona felett egy nagyon érdekes égi jelenséget kaptak lencsevégre, mely kísértetiesen emlékeztet egy emberi kézre.
A fotót megtekintő emberek szerint ez aligha lehet a véletlen műve, még akkor is, ha a valószínűség számítások szerint meglehet, hogy valami így vessen árnyékot, ha adottak a körülmények.
Azonban a helyzet az, hogy nem biztos, hogy adottak voltak a körülmények, míg mások azt mondják, hogy az égi kéz egyértelműen Isten jelenlétére utal, és arra, hogy üzen az emberiségnek.
Valóban Isten keze lenne? A vallásosabb lelkületű emberek mind égi csodának tartják, és egyfajta spirituális üzenetnek.
Egy biztos: ha valóban kézként tekintünk rá, akkor nagyon nagy a hasonlóság, és szinte mind az 6 ujjat ki lehet venni az árnyék alapján.
A képet a szakértők szerint nem módosították utólag, de korábban ennek a gyanúja is felvetődött.
Azok, akik nem hisznek a hasonló jelenségekben azt mondják, hogy a felhőkbe sokmindent bele lehet látni, és az égbolton igen gyakran „talál” a szem számára ismerős alakzatokat.
Ez többnyire az agyunk,a gondolkodásunk műve, és annak az evolúciós tulajdonságnak, hogy mindenben ismerős formákat, arcokat keresünk.