​Új, emberre is veszélyes sertésinfluenza vírusát azonosították

2020. június 30., kedd




Kínai kutatók egy olyan új típusú sertésinfluenzát azonosítottak, amely szerintük képes lehet arra, hogy széles körben elterjedjen, legrosszabb esetben világjárvány alakuljon ki. 

A PNAS tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a G4 vírus a H1N1 törzsből származik, ami 2009-ben okozott világjárványt.

A Kínai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ, valamit kínai egyetemek kutatói hétfőn tették közzé a tanulmányukat, amiben azt állítják, hogy a vírus képes a nagymértékű alkalmazkodásra, ami azért rossz hír, mert ez teszi lehetővé, hogy embereket is megfertőzzön a későbbiekben.

A kutatók 2011 és 2018 között 30 ezer sertés orrából vettek mintát tíz kínai tartomány vágóhídjain, és egy állatkórházban, majd 179 esetben sikerült a sertésinfluenza-vírust izolálni.

Többségük az új típusú vírus volt, ami 2016 óta lehet domináns az állományban. 

Ezek után a kutatók különböző vizsgálatokat végeztek vadászgörényeken, mivel azoknál hasonló tüneteket jelentkeznek, mint az embereknél.

A G4 a kísérletek szerint nagyon fertőző, replikálódnak az emberi sejtekben, és a görényeknél súlyosabb tünetek jelentkeztek, mint más vírusok esetén. 

Később a vágóhídon dolgozó embereknél végeztek antitest vizsgálatot, amiből kiderült, hogy tízből egy dolgozó már átesett a betegségen, szervezetük antitestet termel. 

További tesztek alapján úgy vélik, hogy a lakosság 4,4 százaléka is átesett már a betegségen.

A vírus tehát átterjedt állatról emberre, de arra vonatkozóan nincs feljegyzés hogy emberről emberre is terjedne, de a kutatók attól tartanak, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezhet.

Ezért azt javasolják, hogy sürgősen be kell vezetni olyan intézkedéseket a vágóhidakon, amik ezt meggátolhatják, és egyébként sem szabad soha elfeledkezni arról, hogy a zoonózissal állatról emberre terjedő vírusok milyen kockázatokat jelentenek. James Wood, a Cambridge Egyetem állatgyógyászati tanszékének vezetője arról beszélt a Guardiannek, hogy a jövőben sem szabad elfelejteni, hogy állandó veszélyt jelentenek a zoonózissal emberre is terjedő kórokozók, amik nemcsak a vadonban, de a tenyésztett állatok esetében is felbukkanhatnak. 


Megtekintések száma: 27256





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet