Új szabdalom az utakon: A motorháztetőre ragasztanák az elütött gyalogosokat!

2016. május 21., szombat




Az autók motorháztetőjét olyan speciális anyaggal vonnák be, és amelynek köszönhetően egy esetleges balesetben az elütött gyalogos az autóhoz tapadna. Vége a cserbenhagyásos gázolásoknak, kevesebben fognak meghalni az utakon?

Eredetileg a Google nyújtotta be május 17-én azt a szabadalmat, melynek egyik fő célja az, hogy az ütközést követően további ütések érjék az elgázolt gyalogost.

A szabadalom értelmében a különleges anyagból álló réteg a motorháztetőt, a lökhárítót és a gépkocsi elülső sárhányóit borítaná. A ragadós anyagot normális körülmények között egy érzékeny borítás fedné el, amely egy esetleges összeütközés hatására leválna, és

a ragasztóréteg „légypapírként” tapasztaná a járókelőt az autó elejére.

Röviddel azután, hogy a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) leszerződött a Google anyacégével, az Alphabettel, Sergio Marchionne, az autógyártó cég elnöke azt mondta, öt éven belül már a közutakon közlekedhetnek a vezető nélküli autók.

ragados-motorhazteto-2

Május elején az Alphabet bejelentette, hogy mintegy száz Chrysler Pacifica típusú hibrid minibuszt rendelt az FCA-tól, hogy megduplázza autóflottáját, amellyel a Google Car projekt keretében az önjáró autókat teszteli.

Az internetes óriáscég 2009-ben egy Toyota Prius típusú személyautóval kezdte meg az önjáró technológia tesztelését. Jelenleg a projekthez mintegy hetven különböző márkájú és típusú autó tartozik, köztük a Google saját tervezésű, 2014-ben bemutatott járműve.

Biztonságos lenne, és véget vetne a cserbenhagyásos gázolásoknak

Bár eredetileg az önjáró  Google autókhoz lett speciálisan tervezve a szabadalom, azonban a jövőben megjelenhetnek, sőt, egészen biztosan meg is fognak jelenni a közutakon, átlagos autókon is.

google-onvezeto-auto

Ezzel a várakozások szerint tulajdonképpen majdhogynem zéróra csökkentenék a cserbenhagyásos gázolók számát,

hiszen a motorháztetőre tapadt gyalogos látványa, és a tény, hogy nem lenne olyan egyszerűen leszedhető onnan, önmagában megakadályozná, hogy valaki elhagyja a helyszínt, hiszen az elütött áldozat továbbra is ott lesz az autón.


Megtekintések száma: 4069





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet