Újabb bizonyítékokat arra, hogy az ember nem a Földről származik

2017. március 11., szombat




Az emberi faj nem a Földön fejlődött ki, hanem betelepítették.

Egyre több tudós és szakember van azon az állásponton, hogy az emberiség nem akárhogyan került ide, és valójában nem is itt fejlődtünk ki.

Nagyon érdekes ugyanis, hogy az emberi evolúció egy ponton nem vezethető vissza további ősökre. Például a mai napig nem bizonyított minden hitelt érdemlően, hogy mi is volt az ember és a majom közös ősének számító kapocs.

Talán nem is volt ilyen, és a majmok, majmok maradtak, és az emberiség valami másból született. A legtöbb ősi idegenekkel kapcsolatos teória kimondja, hogy az emberiség a majmok és az idegenek genetikai állományának keveredésének az eredménye.

De az tisztán látszik, hogy nem a Földön fejlődtünk ki, hanem betelepített faj lehetünk. Ugyanis a majmokból robbanásszerűen vált ember az evolúció jelenlegi állításai szerint. Ezt a robbanást pedig jelenleg semmivel nem lehet magyarázni, vagyis egy komoly megmagyarázhatatlan tényező az egyenletben.

Ellis Silver kutató is azt állítja, hogy valami nincs rendben az eredeti, és annyira nagyon erőltetett evolúciós modellel.

Erre ráadásul rengeteg jel utal, vagyis sok olyan bizonyíték van, mely rácáfol a standard evolúciós sémára.

Az egyik a már említett közös ős hiánya, felfedezhetetlensége. A másik pedig az, hogy a legújabb kutatások alapján mégsem a meteoritok hozták a bolygóra az életet.

Pontosabban segédkezhettek benne, de a nagy biológiai robbanás, a fajok diverzitása már jóval a meteorit záporok előtt bekövetkezett. Vagyis valami más katalizátora volt az élet kialakulásának, és tényleg gombamód kezdtek szaporodni a különféle életformák.

Az idegenekkel kapcsolatos elméletek szerint egy földönkívüli faj indíthatta be a biológiai folyamatokat itt a bolygón, még annak születése után közvetlenül. Az embert pedig abban az őstörténeti korban telepítette be a bolygó felszínére, mikor a majmok fejlődésnek indultak.

Így ugyanis az ember majd a jövőben soha nem fog rájönni, honnan is származik, és azt fogja gondolni, hogy a majom és ők, egy és közös. Viszont a köztük álló kapcsot soha nem fogja megtalálni, mivel soha nem is létezett.

Egy másik igen konkrét bizonyíték arra, hogy az emberiség nem a Földön tenyészett ki, az 223 extra gén, amivel csak az ember rendelkezik, és egyetlen más földi élőlényben nem található meg.

Ha valóban itt fejlődtünk volna ki, akkor ez a 223 gén más állatokban, de minimum a majmokban és egyéb emberszabásúakban meglenne.

De a tudomány egyszerűen nem tud egyértelműen elszámolni ezekkel az extra - vagy mondhatni idegen - génekkel.

Az emberiség viselkedése is arra utalhat, hogy egy teljesen más bolygón tenyésztettek ki, és alakult ki a társadalmunk őse.

Ugyanis az, ahogyan ma bánunk a természettel, és a tény, hogy mennyire nem vagyunk összhangban a természettel, mint-mind arra utal, hogy belső lényünk valójában sosem volt kompatibilis az itteni élővilággal, sosem értettük meg azt.

Hogy pontosan honnan is származhatunk? Erre a kérdésre még nem kaptunk választ, és készítőink fel nem bukkannak egyszer a jövőben, talán sosem fog kiderülni, mely planéta is a mi igazi szülőhazánk.

rejtély rejtélyek ősi idegenek genetika ősi tudás emberiség


Megtekintések száma: 174854





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet