Újabb uniós meghívó az illegális bevándorlóknak: baj van, új kvóták jöhetnek!

2019. szeptember 16., hétfő




Ígéretüket betartva az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) vezette baloldali kormány máris megnyitotta Olaszország kikötőit a migránsmentő civil hajók előtt. Róma lépése ugyanakkor elsősorban egy, a migránspárti tagállamok felé tett lépésnek tekinthető: mindent megtesznek annak érdekében, hogy újraélesszék a bevándorlók uniós tagállamok közötti szétosztásán alapuló kvótarendszert.

A Lampedusánál partot ért Ocean Viking hosszú idő után az első hajó, amelynek kikötését senki nem ellenezte, és ugyancsak az első, amelynek utasairól még akkor döntöttek, amikor még a fedélzeten tartózkodtak. Minden tíz migránsból hatot a németek, a franciák és az olaszok maguk fogadnak be.

Nyár óta körvonalazódik Németország és Franciaország között egy „nem hivatalos megállapodás” a Földközi-tengeren civil hajók által kimentett bevándorlók uniós tagállamok közötti szétosztásáról, az újraélesztett kvótarendszer elosztási elvéhez pedig az Ocean Viking esete szolgáltathatja a precedenst. A hajó a hét végén engedélyt kapott az olasz kormánytól, hogy 82 migránssal a fedélzetén kikössön Lampedusa szigetén.

Olasz sajtóinformációk szerint az alku értelmében Olaszország és Málta ismét a „frontvonali” európai kikötőket adja a földközi-tengeri migrációs útvonalon, az érkezők első befogadásával és azonosításával járó felelősség átvállalásáért azonban a többi tagállamnak is meg kell fizetnie. 

Az Ocean Viking partraszállási engedélyét ugyanis Róma a háttérben már jó ideje formálódó kvótaalapú elosztáshoz kötötte, amely szerint ha száz migráns érkezik olasz területi vizekre, akkor abból csupán tízen maradhatnak Olaszországban, míg a többieket más tagállamoknak kell átvállalniuk. Így történhetett meg az, hogy az olasz kormány már azelőtt megkezdte az illegális bevándorlók szétosztását, hogy hajójuk olasz területi vizekre ért volna. 

Párizs és Berlin az érkezők 25-25 százalékának befogadására kötelezte el magát, miközben Portugália nyolc, Luxemburg pedig két bevándorlót vállalt át.

A végleges számok értelmében ugyan Olaszország jóval többet tart meg a megígértnél a migránsok közül, a baloldali fordulatot vett római vezetés retorikája azonban szándékosan nem erre helyezi a hangsúlyt. Luigi Di Maio, az M5S első embere és az új kormány külügyminisztere egy sajtónyilatkozatában azt igyekezett nyomatékosítani: „szó sincs a nyitott kikötők politikájához való visszatéréshez” – amit pedig egyébként a Demokrata Párt az M5S-sel való közös kormányzás egyik legfontosabb feltételéül szabott.

Di Maio érvelése szerint a baloldali kormány nem enyhít a bevándorlásellenes Ligát vezető Matteo Salvini által korábban meghatározott bevándorláspolitikán, céljuk csupán az, hogy kikényszerítsenek egy új befogadási mechanizmust az Európai Unión belül. 

A „nem hivatalos megállapodás” következő szintre emeléséhez pedig a jövő hétfői máltai találkozón lesz lehetőségük a tagállamoknak; ezen a fórumon a francia, a német, az olasz és a máltai belügyminiszter a tervek szerint kidolgozza az egyezség részleteit. A végső döntés pedig az októberi uniós csúcstalálkozón születhet meg.

A jobboldali olasz sajtó szerint mindenesetre az Ocean Viking kikötésének engedélyezése a baloldali kormány első lépése a Matteo Salvini nevével fémjelzett migrációs és biztonsági törvénycsomag eltörlésére. 

Ez újabb meghívólevélként szolgálhat az Afrikából Európa felé tartó bevándorlók számára.

Az Il Giornale napilap által idézett ISPI Intézet tanulmánya szerint az elmúlt 14 hónapban – tehát Salvini belügyminisztersége idején – 1359 migráns landolt olasz földön, és mind­össze 44 százalékukat helyezték át más tagállamokba, a többiek mind Olaszországban maradtak. Szijjártó Péter tegnap sajnálatosnak és veszélyesnek nevezte a mostani olasz döntést. 

Mint a külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a határok megnyitásával újabb tömegek érkezhetnek Európába illegálisan.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes politia


Megtekintések száma: 30282





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet