Újra beszóltak Magyarországnak: most az ENSZ főbiztosa tette ezt, első beszédében! - VIDEÓ amit látnod kell!

2018. szeptember 11., kedd




Bírálta a többi országot is, ahol nem repkedtek örömükben az emberek a menekültek tömegétől...

A főbiztos felszólította az európai uniós hatóságokat, hogy intézményesítsék a menekültek felkutatását és mentését a Földközi-tengeren, valamint gondoskodjanak arról, hogy a menedék és az emberi jogi védelem minden embernek biztosított legyen.

Ausztriával kapcsolatban pedig azt jegyezte meg, nem tekinthető a menekültek megfelelő védelmének, ha anélkül ösztönzik a bevándorlók visszatérését hazájukba, hogy garantálni lehessen a nemzetközi emberi jogi kötelezettségek betartását.

A beszéd hosszú változatában Bachelet Magyarországot is megemlítette. 

Felidézte azoknak a jogszabályoknak a bevezetését, amelyek lehetővé teszik a hatóságoknak, hogy őrizetbe vegyenek és bűnügyi eljárás indítása után azonnal eltávolítsanak a határsávokból minden olyan jogászt, tanácsadót, önkéntest vagy az országban legálisan tartózkodó családtagot, aki gyanúsítható azzal, hogy segít valakinek menedékjogi kérelmet benyújtani, tartózkodási engedélyt szerezni vagy bármilyen más, jogszerű cselekedetet megtenni.

Közölte, tudomásuk van azokról a megdöbbentő beszámolókról az elmúlt hetekből, amelyek szerint a magyar hatóságok nem látták el megfelelő mennyiségű élelemmel a magyar-szerb határon kialakított tranzitzónákba bejutó menekülteket.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség magyarország politika brüsszel


Megtekintések száma: 26664





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet