A jelenlegi tendenciákat figyelembe véve a gyerekeink gyerekei már nem fogják tudni, mi az az orángután… tényleg ezt akarjuk?!
Hihetetlenül hangzik, de sajnos igaz lehet az a tanulmány, melyet nemrég tettek közzé, ami arról szólt, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy a majmok, és egyéb emberszabásúak végleg eltűnjenek a Földről.
A tanulmány rengeteg statisztikai adatot, köztük az ENSZ adatait is figyelembe vette az elemzéskor.
A statisztikák azt mutatják, hogy jelenleg az összes vajon élő faj minimum 30%-a a kihalás szélén áll, de a tényleges arány ennél jóval magasabb lehet.
Ezen belül az összes főemlősfaj fele a kipusztulással néz szembe. A kihalás fő oka az emberi tevékenység: a mezőgazdasági célú erdőirtás és a nagyarányú környezetszennyezés.
Úgy néz ki, hogy a legfrissebb eredmények még aggasztóbbak, mint valaha. A becslések szerint ugyanis gyerekeink még talán, de unokáink már aligha fognak majmokkal találkozni a bolygón, talán még az állatkertekben sem.
Arról van szó ugyanis, hogy 50 éven belül teljesen kihalhatnak. Ezt a feltételezést a jelenlegi majompopulációk számának elemzésével és a kihalási tendenciával számolták ki.
A kutatásban vizsgált több száz majomfaj 60 százaléka veszélyeztetettnek tekinthető, és felük, azaz mintegy 300 főemlősfaj ötven éven belül ki fog pusztulni.
A majomfélék kihalását – beleértve a legközelebbi rokonainkat, a csimpánzokat, gorillákat és orangutánokat – az emberi tevékenység okozza.
Az elemzés szerint elsősorban a mezőgazdasági tevékenység következtében végzett nagyarányú erdőirtás, ez a fajok 76 százalékát érinti, de komoly élőhely vesztéssel járnak egyéb emberi faj által indított tevékenységek is, mint az olaj és gázkitermelés.
Mindez még nem elég, ugyanis az állatokra nem csak az iparunk, és a termelés vaskeze csap le, hanem a vadászok is. A majmokra ugyanis rengeteg országban vadásznak, de van, hogy kereskednek is velük.
2005 és 2014 között 450 ezer élő egyedet értékesítettek a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmi egyezményének adatai szerint, további 11 ezer egyedet darabokban.
50 év múlva tehát gyerekeink még talán ismerhetik majd a majmokat, de az ő gyerekeik már talán csak a könyvekből fognak tudni róluk.
Azonban érdemes tudni, hogy nem csak a majmok vannak ekkora veszélyben, hanem a vadon élő fajok harmada, más adatok szerint minimum a fele.
Vagyis a teljes élővilág több mint fele, ami rendkívüli ökológiai katasztrófához vezethet az elkövetkező 50 évben, ugyanis kártyavárként omolhat össze a tápláléklánc.
Hogy ennek milyen hatásai lesznek ránk, emberekre, azt még nehéz megmondani, de az már nagyon jól kirajzolódik, hogy egy nagy katasztrófa elé nézünk, amit aligha tudunk már elkerülni, hiszen az emberi termelést nem lehet csak úgy leállítani,vagy egyik napról a másikra jóval környezet barátabbá tenni.
Hogy ehhez a feladathoz felnőjünk, sokak szerint még évtizedekre van szükség. Ennyi idő alatt viszont kihal minden, amiért érdemes küzdenünk…