Űrlényekre bukkanhattak a tudósok egy távoli csillagnál?

2015. október 19., hétfő




Tudományos szenzációnak tűnő adatokat produkált a Kepler-űrtávcső. A berendezés egy távoli, 1500 fényévre lévő csillag közelében rejtélyes objektumokat figyelt meg, amelyekre egyelőre nincs egyértelmű tudományos magyarázat. Így az sem teljesen kizárt, hogy idegen intelligens létformák okozzák a mért jelenséget.

A Kepler-űrtávcső a csillagászat történetének legpontosabb fénymérő eszköze. Egyetlen dolgot mér: a csillagok fényességét. Amit most találtak, az a fényesség változásának nagyon furcsa lefutása - ismertette a felfedezés lényegét Kiss László.

Kifejtette: a Keplert arra találták ki, hogy bolygókat keressen fedési módszerrel: amikor egy bolygó bevonul a csillaga elé, kitakarja a csillag korongjának egy részét, ezért a csillag mérhető fényessége lecsökken. A bolygók nagyon szépen követhető periodikus elhalványodásokat okoznak, amely elhalványodások lefutása minden egyes bolygóátvonulás alatt ugyanolyan.

univerzum

Ennél az égitestnél is fényesség-változásokat találtak, de olyan hirtelen elhalványodásokat, amelyek nem ismétlődnek - ismertette a csillagász. Vagyis valami bevonul a csillag elé, azután pedig kivonul. De ezt részletesen nem látjuk, mert a Kepler-távcső nem képeket csinál - úgy, mint a Hubble űrtávcső -, hanem fényességet mér. Úgy kell elképzelni, mintha a távolban látnánk egy lámpát, és annak a pislákolásából próbáljuk kideríteni, hogy mik repkednek körülötte - magyarázta.

Két cikk is megjelent a közelmúltban, amiben ezeknek az elhalványodásoknak a természetét disputálták a szerzők. Elsőként egy angol vezetésű csapat - amiben nyolc magyar csillagász is részt vett - távoli üstökösfelhőt tételeztek fel a csillag körül. Olyan felhőt, amiben csomók vannak, és időnként bevonulnak a csillag elé - közölte.

A most frissen megjelent amerikai szerzők által jegyzett cikkben pedig azt a hipotézist vetik fel, hogy éppen így néznének ki azok a fényváltozások, amit egy másik csillag körüli hatalmas intersztelláris, vagy legalábbis bolygóközi civilizáció által megépített eszközök okoznának - ismertette Kiss László.


dyson-gomb Elméletben még az sem kizárt, hogy egy Dyson gömböt sikerült közvetett módon megfigyelni

Egy kis kitérőként meg kell említenünk, hogy mik azok a bizonyos Dyson gömbök, merthogy több kutató is utalt arra, hogy talán egy ilyen mega konstrukciót sikerült közvetett módon megfigyelni.

Az elmélet szerintha egy csillagot (mint amilyen a napunk) teljesen körbevonjuk egy hatalmas gömb szerű építménnyel amelynek funkciója hogy minden oldaláról képes a csillagnak begyűjteni a kiáramló energiáit, tehát majdnem 100% lefedettséget jelentene és minden energiát fel tudunk használni általa. Így extrém mennyiségű energia gyűjthető össze, aminek már csak a képzelet szab határt mire használhatjuk fel: hiperűr ugrás, féregjáratok megnyitása, kozmikus fegyvernek mely képes bolygókat pillanatok alatt elpusztítani, vagy hatalmas bolygókon és űrvárosokban élő civilizációnk hétköznapi energiaigényeinek kiszolgálása.

Egy létező, űrutazásra képes fejlett civilizáció számára tehát egy Dyson gömb létrehozása lenne az egyetlen logikus lépés. Mi van, ha a fényességváltozást egy ilyen szuper építmény okozza?

Hozzátette: erre sem mondhatja bárki, hogy biztosan ez lehet az igaz, de el lehet játszani a gondolattal, hogy ezt a furcsa fényességváltozást - ennél az 1500 fényévnyire lévő csillagnál - esetleg értelmes lények által épített hatalmas valamik okozzák.

De Occam borotvája alapján: ha vannak bonyolult és egyszerűbb magyarázatok, akkor az egyszerűbbeket preferáljuk. Ebben az esetben azért nincs egyszerű magyarázat. Éppen ezért nem csak a média, hanem a tudományos világban is elég nagy szenzációként kezeljük ezt a felfedezést - hangsúlyozta a csillagász.

Ha így lenne, nagyon nagy építményeknek kell lenniük. Ha a Napunk elé bevonul a Föld, akkor a Napunk fényessége egy század százalékkal csökken. Amikor pedig a Jupiter - a Földtől tízszer nagyobb bolygó - vonul be a Nap elé, akkor egy százalékkal csökken a fényessége - mondta.

Az új felfedezés esetben sok százalékkal ingadozó, változó mértékben csökkent a csillag fényessége, ami azt jelenti, hogy a csillag méretével összemérhető, több száz kilométeres struktúrák lehetnek. Tehát ha ezt egy civilizáció csinálja, akkor az nagyon nagy felületű. Hogy mekkorák, a fényességcsökkenés mértékéből lehet kikövetkeztetni. Ténylegesen százezer kilométeres dolgokról beszélünk, vagyis a Föld-Hold távolságával összemérhető méretű dolgok lehetnek - fogalmazott a csillagász.

rejtély rejtélyek


Megtekintések száma: 13616





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet